Századok – 1911

Értekezések - IVÁNYI BÉLA: Két középkori sóbánya-statutum. - I. közl. 10

KÉT KÖZÉPKORI SÓBÁNYA-STATUTUSI. 29 sal), a kovács (egy inassal), a szénégetők, a sóvágók bírája és a két gépelyes élelmezéséről és ellátásáról a kamarás tartozik gondoskodni. Mindezeken kívül tartozott a kamarás az alkalmazottakat a szükséges aczéllal, faszénnel ingyen ellátni, ingyen tartozott adni a mécsesekbe való faggyút, ha pedig ez véletlenül kifogyott, minden embernek tartozott e helyett adni akár éjjel, akár nappal 1 és % dénárt. Ennyit, mond a statutum a munkabérekről. Altalános megjegyzésünk a munkabéreket illetőleg csak annyi van, hogy még ha tekintetbe vesszük is az akkori pénz roppant nagy vásárlási képességét, az élelmiszerek, általában a megélhetési viszonyok szerfelett olcsó voltát, az igények csekélységét, mégis a munkabéreket, a bányászok nehéz testi munkájához viszonyítva azokat, alacsonyaknak kell mondanunk. És éppen a munkásoknak a munkabérekkel való folytonos elégedetlensége lett okozója annyi viszálykodásnak és lázongásnak, melyről a későbbi írott emlékek is néhányszor megemlékeznek, de sőt már az 1435. évi statutumban is találkozunk olyan intézkedéssel, mely mintha a bérmozgalmak erőszakos elnyomására irányúit volna. A statutumnak ugyanis van egy nevezetes pontja, mely a következő intézkedést tartalmazza : »Megtiltjuk azonkívül, hogy sóvágóink a jövőben azon összejövetelt vagy gyűlést, melyet ők maguk közt tár-nak neveznek és a melyből kamaránkra nézve mindig sok és kimondhatatlan hátrány és kár szokott háramolni, megtartani merjék ; azokat pedig, kik jelen tilalmunk ellenére az ilyen gyűlést kezdeményezni vagy összehívni merik és azon megjelennek, a sóbányakamaraispán vagy a kamarás letartóztathatja, őket testcsonkító büntetéssel, szemeik kitolásával és más erre alkalmas büntetéssel sújthatja, összes öröklött és egyéb vagyonukat pedig a mi különös engedélyünkkel felségünk számára lefoglalhatja és elkobozhatja«. Majdnem rögtön a munkabérek szabályozása után mondja ki a statutum ezt a nevezetes intézkedést, melyet közelebbről kell vizsgálat alá vennünk. E rendelkezésből kitűnik, hogy a sóbányakamara sóvágói 1435-ig összejöveteleket, gyűléseket tartottak, melyeket ők maguk közt túrnak neveztek. Ezen gyűlésekből a bányakamarára sok kár háramolván, a király ezeknek megtartását szigorú büntetések kilátásba helyezése mellett megtiltja. Ebből az következik, hogy a bányászoknak eddig gyülekezési joguk volt, melyhez valószínűleg abusive jutottak és az ilyenformán csak tűrt jog volt. Csakis a bányászoknak czéhszerű szervezetével és különálló helyzetével (melyről még lesz szó) lehet megmagyarázni azt, hogy ilyen gyűléseket egyáltalán tarthattak. Mert