Századok – 1911
Értekezések - IVÁNYI BÉLA: Két középkori sóbánya-statutum. - I. közl. 10
24 DR. IVÁN VI BÉLA. A sóbányák kedvező fekvése folytán (a Maros, Szajnos, Tisza mellett), a só vízi úton könnyen és messze távolságokra volt szállítható. A vízi szállítás ellátására a kamarákban hajósok (celleristae, nautae) voltak alkalmazva. Ilyenek látták el a Tiszán való sószállítást a mármarosi sókamarában is. A sószállítással általában a husztiak voltak megbízva, a kiknek ennek fejében a királyok bizonyos kiváltságokat adományoztak.1 Van a sókamarának külön fürdője is fürdetövel (balneator), kinek, úgy látszik a fiirdő rendben és tisztántartása volt a feladata. Végűi a kamarai személyzethez számítandók még a vámosok (Huszton), kiknek a vámszedésen kivűl főfeladatuk volt az, hogy ellenőrizzék, nehogy idegen só kerüljön forgalomba. Mindezekből látjuk tehát, hogy a mármarosi és valószínűleg az ország más sóbányakamarái is, a középkorban több száz főnyi személyzettel dolgoztak. Bár középkori adataink ennek bizonyítására nincsenek, mégis következtetni tudunk erre abból a körülményből, hogy száz sókoczka kifejtése és kifaragása egy embernek kb. 6 napi munkába, tehát hat embernek egy napi munkába került. Hunyadi János kormányzó 1448-ban kelt levelében a mármarosi sóbányakamarásokat arra inti, »ut cum incision» salium in comitatu Maromoresiensi adeo festinare debeatis, ut in cameris eisdem omni die tinum tumenum salium incidant.2 Ha tehát napi 100 só kifejtéséhez 6 ember kellett, akkor egy tömény = 10.000 sókoczka naponkénti kifejtéséhez kb. 600 ember kellett. Körülbelül ennyi sóvágó lehetett tehát ekkor a mármarosi sóbányakamara egész területén. A XVI. században ; például 1554-ben csak a rónai kamarához tartozó és Szigeten, Técsőn, Visken lakó sóvágók portáinak száma 89 ; ugyanitt a többi alkalmazottak, ú. m. a »rotistae vulgo kerekesek<?, sószállítók, hajósok stb. portáinak száma 36. Ezek a számok 1555-ben azonban már lényegesen csökkennek. 1614-ben a mármarosi sóbányakamara egész személyzete nem több kb. száz embernél, a mi tehát nagy visszaesést jelentene.3 Ha tehát a király vagy az. ispánok egy kissé könnyelműen bántak a sómennyiséggel vagy a pénzzel, könnyen beállhatott az az eset, hogy a bányaüzemre ráfizettek. Vizsgáljuk már most, milyen fizetéseket és béreket húztak a sóbányakamara tisztviselői és alkalmazottai. A járandóságok úgy a XV., mint a XVI. században részint pénzben, részint ter-1 Orsz. Levéltár N. R. A. fase. 1701. no 41. 2 1448 márez. 12. Magyar Nemz. Múzeum Törzslevéltára. 3 Orsz. Levéltár : Dicalis conser. 21. kötet. Urb. et Cons. f. 152. No 7.
