Századok – 1911
Tárcza - Vegyes közlések - 153
154 TÁRCZA. Kétségen felül áll az, hogy Róma tudományos és művészeti kincseinek, antik és keresztény emlékeinek tanulmányozása azt az emelő és nemesítő hatást, a mit a múltban gyakorolt, jelenleg és a jövőben is érvényesíteni képes. Ez a fölfogás Európa összes müveit nemzeteit arra késztette, hogy az örök városban tudományos és művészeti intézeteket létesítsenek. Hogy soraikból a magyar ne hiányozzék, 1894-ben történeti intézet czéljaira, 190'2-ben pedig festők és szobrászok befogadására, Róma egyik villatelepén díszes épületeket emeltettem. A történeti intézetben, egy évtizeden át, a püspöki kar tagjai, a szerzetesrendek főnökei és a M. T. Akadémia által küldött történetbúvárok eredményteljes munkásságot fejtettek ki, a miről jelentékeny kiadványok tanúskodnak. A művészházban a mai napig három művész dolgozik, kiket évenként 10.000 korona ösztöndíjjal, ezenfelül egy részüket megbízásokkal is láttam el. Azon óhajtástól vezérelve, hogy ez a két intézmény, a katholikus egyház és a nemzeti kultura szolgálatában, állandóan megalapíttassék és üdvös hatását fokozott mértékben érvényesítse, a következő indítványt van szerencsém előterjeszteni : Méltóztassék a nagyméltóságú püspöki kar ő cs. és ap. kir. Felségétől, a magyar kormány útján, olyan legfelsőbb elhatározást kieszközölni, melynek alapján a nékem tíz év előtt adományozott szentjobbi apátsági javadalom jövedelmei ezentúl állandóan az egyházi tudományosság és művészet czéljaira, elsősorban a római intézetek föntartására fordíttassanak. Ezzel az indítványnyal kapcsolatosan a következő ajánlatokat teszem : 1. Mihelyt javaslatom elfogadása az illetékes tényezők részéről biztosítva lesz, lemondok az apátsági javadalomról, melyet (kötudomás szerint) elpusztult állapotban vettem át és fáradozásommal olyan helyzetbe hoztam, hogy jövedelme 40.000 koronát meghalad. 2. A javadalomban általam szerzett, magántulajdonomat tevő élő és holt fölszerelést, úgyszintén az apátsági szőlővel határos szőlőterületeket, összesen mintegy 120.000 korona értékben, kárpótlást nem igényelve, a javadalomnak ajándékozom. 3. A római építészem által mai értékükben 348.000 frankra becsült római épületeket, (melyeket csak 55.000 frank, részben már letörlesztett, törlesztéses kölcsön terhel) az azokban található fölszereléssel, a nagyméltóságú püspöki kar rendelkezésére bocsátom. 4. A római intézetek és rokon tudományos és művészeti czélok javára pénzalap létesítése végett a) 100.000 korona névértékű földhitelintézeti záloglevelet adok át; b) kellő formában kiállítandó, vissza nem vonható nyilatkozattal kanonoki javadalmam összes jövedelmét, mely 25.000 koronát rendszerint meghalad, ezen alap javára átengedem ; c) kijelentem, hogy hagyatékomat (némely legátumok levonásával) már is ezen alap részére végrendeletileg biztosítottam. Ezzel szemközt a következőket kérem : 1. A szentjobbi apátság jövedelmeiből biztosíttassék részemre évenként 20.000 korona. 2. Százezer koronás adományom 4 százalékos kamataival szabadon rendelkezhessem élethossziglan. A mennyiben ezen ajánlatom elfogadtatik és ő Felsége kedvező elhatározása kieszközöltetik, a nagyméltóságú püspöki kar illetékességéhez fog tartozni a két római intézet szervezésére és igazgatására, az apátsági javadalom és a pénzalap kezelésére a szükséges intézkedéseket megtenni.