Századok – 1911
Történeti irodalom - Riedl Frigyes: Gyulai Pál. Ism. V. J. 144
145 TÖRTÉNETI IRODALOM. kigondolásának s előadásának világossága, eleven műérzéke s a benső alak szabatosságának biztos felfogása mind az ő erős emberi és írói jellemének nyilvánulásai, A kritikus eszméinek eredetisége, az essayíró jellemfestő művészete, a lyrai költő lágy érzelmessége, a satirikusnak a lélek mély felindulásából fakadó maró gúuyja megragadja az olvasót, a ki a hatás eszközeiben mindenütt észreveszi az író hatalmas lelki erejét, az igazi meggyőződés, a mély meghatottság ős forrását. Mint kritikus magyar előzőit messze fölülmúlja. De nemcsak Arany Jánostól és Kemény Zsigmondtól tanul, mint Riedl mondja, bár helyesen látja, hogy amaz a compositio, emez a jellemzés művészetére figyelmeztette. Csakhogy Gyulai eszméket is örököl Arany Jánostól és Kemény Zsigmondtól, sőt Erdélyi Jánostól is, a mit Riedl nem akar említeni, noha nem hisszük, hogy be ne látná. De éppen az mutatja Gyulaiban a hatalmas értelmi erőt, a melylyel az átvett eszméket is a sajátjaivá teszi. Ha ismerjük is azon eszmék első hirdetőit, úgy tetszik, mintha tőle hallottuk volna először, annyira beleilleszti a maga gondolatvilágába. Ezért az újabb nemzedék senkitől sem örökölt annyi maradandó ítéletet irodalmunk történetében, mint Gyulaitól. Gyulai hatásának főtitka, egyszersmind kritikai működésének főérdeme, hogy »belevitte korunk kritikájába a legteljesebb őszinteséget« és pedig az eszmék kapcsolatának oly átlátszó világosságával, a melyhez nincs fogható értekező prózánkban. Ebben gyökerezik legsajátabb magyar jelleme. Igazságszeretete — hogy úgy mondjuk —• 'cselekvőleg nyilatkozik, nem keresi az alkalmas helyet és időt. Innen van, hogy a közvélemény és dédelgetett kegyenczei ellen senkinek sincs bátorsága gyengéikre utalni úgy, mint neki ; de viszont korábban meglátja a fényoldalokat, mint bárki más. E mellett a nemzeti hagyományok szellemét senki sem ßrzi hívebben nála. A nyelvújítás műveltségtörténelmi nagy fontosságát ő hirdeti először. Történelmi légkör veszi körül minden nagyobb tanulmányát s elmélkedéseit a kegyelet meleg színeivel vonja be. Harczaiban elragadhatta a polemikus hév, az ellenfél megvetése ; de ez csak azt mutatja, hogy ő sem volt hiba nélkül. Riedl mindezekre helyesen rámutat, valamint költészetének is néhány szépségére, de azt, hogy a legclassikusabb satirákat nálunk Gyulai írta, nem tartja szükségesnek megemlíteni, holott ez költészetének egyik fő sajátsága. Azt hisszük, nagy szolgálatot tenne Riedl irodalmunknak, ha e kis füzetben adott keretet bővebben kidolgozná. V. J. SZÁZADOK. 1911. II. FÜZET. 10