Századok – 1911

Értekezések - IVÁNYI BÉLA: Két középkori sóbánya-statutum. - II. közl. 98

112 DK. IVÁNYI BÉLA. János király 18 írtba alkudott le. Ezeket a tekintélyes összegű kiadásokat a kamarák fentartásának költségén felül, a sószállítás szabaddá tétele folytán a király most mind megtakarította. A szállítás érdekében folytatólag elrendeli a király, hogy a malmok gátjai annyira lehordandók és megnyitandók, hogy a hajók szabadon és minden veszély nélkül közlekedhessenek és bármi kár érné a malmok gátjai miatt a kereskedőket, azt mind fel kell becsülni és a gát tulajdonosa köteles a károsultakat kielégíteni, a mit, ha jó szántából meg nem tenne, az illető megye főispánja hivatalvesztés terhe alatt köteles a vonakodót ennek megfizetésére kényszeríteni. Szigorú intézkedést tartalmaz a rendelet következő pontja azok ellen, a kik a sószállítás elé erőszakosan gördítenek akadályokat. Azt mondja ugyanis a rendelet, hogy sót mindenütt, szárazon és vízen, szabadon lehet szállítani, a ki pedig a sót szállítókat erőszakos kézzel feltartóztatná, őket út jókban bármi módon akadályozná vagy a sót tőlük erőszakosan elvenné, ha közrendű, főbenjáró büntetéssel, ha pedig nemesember, összes javainak elvesztésével bűnhődik, a mely javakat azután a király tetszése szerint eladományozhatja. A vámszedést illetőleg kimondja a rendelet, hogy a hidakon és gátakon levő vámhelyeken, továbbá a révekben vám- vagy révdíj fejében sót szedni nem szabad, a vám- vagy révhely elvesztésének terhe alatt, hanem minden kocsi (só) után mérsékelt vámtétel szedendő, olyan, a milyent a terhelt szekér után szoktak szedni, mely azonban a négy dénárnyi összeget meg nem haladhatja. Ezzel úgy látszik a minimális vámtételt állapította meg a király, mert voltak vámhelyek, a hol egy kocsi só után 8 dénárt kellett vám fejében fizetni és még ezenkívül bizonyos mennyiségű sót. Annak oka pedig, hogy miért nem engedi meg a rendelet a sóban való vámszedést, nem más, mint hogy elejét akarta venni annak, hogy a forgalmasabb vámhelyeken annyi só halmozódjék össze, hogy a vámszedőhely quasi sókamarává változzék. Arra is tekintettel van a rendelet, hogy csakis olyan helyeken szedhessenek vámot, a hol a vámszedés jogos és törvényes. Ezt pedig csak ott tekintették jogosnak, a hol hidakon, vagy töltéseken átkelőktől szedték. Ennek a rendelkezésnek természetszerű folytatása a következő szakasz, a mely implicite kimondja, hogy a száraz vámokon, továbbá az olyan vámhelyeken, a hol a vámot a vízen le- vagy felfelé haladóktól szedik, az illető vámhely és birtok elvesztésének terhe alatt tilos vámot szedni, mert az ország törvényei már ismételten és sokszor kimondották, hogy az ilyen — törvénytelen