Századok – 1910

Történeti irodalom - Tóth Sándor: Sáros vármegye monographiája. Ism. Iványi Béla 742

752 TÖRTÉNETI IRODALOM. 752 Népfajok. Nem fogjuk szerző ethnographikus tanulmányát végigbírálni, ezt végezzék el az ethnographusok, azonban néhány megjegyzést meg fogunk mégis koczkáztatni. Nem áll az, hogy a »magyarországi telepítések 1209-czel kezdődnek« (99. oldal III.), mert hisz a 101. lapon szerző úr maga mondja, hogy »a XII. század közepén kezdődik az igazi »német« települő mozgalom«. Nem hoztak ide a német telepesek »autonom községi, mezővárosi és városi jogéletet (? !), hanem igenis hoztak német jogot. Hogy mióta van Magdeburg Sziléziában (»a sziléziai (! ?) magdeburgi községi jog« 103. oldal.) nem tudom ; viszont azt meg elhiszem, hogy »A kelta-szász törzsnek jelleme az újabb időben nehezen állapítható meg«. (103. oldal IV. rész.) A zsidókat illetőleg meg kell jegyeznem, hogy sem a középkorban, sőt még a XVI. század folyamán sem volt a megyében egyetlenegy sem. Hogy mi volt az a tót szarmata (?) törzs (109. oldal), azt valószínűleg a szerző úr maga sem tudja. A 104. lap 2. bekezdésében ezt olvassuk : »Az olasz érintkezések korából valók lesznek a tapolyi járás nagy részében s Abos körűi is egyes olasz, továbbá spanyol (? !) telepnyomok. Több helységnév mint Girált (Giroalto) (! ?), Long, Fias, Margonya, Kurima, Kuesin (cucina) (! ?) s lakosok nevei, mint : Franco, Vaskó, (?) Partila, végül a tapolyiak szép barna faja s talán fekete, jóvérű (spanyol) lovaik is utalnak arra ...« stb. Itt talán elfelejtette szerző úr és azért pótlólag megemlítem, hogy a Roskoványi, Ghillányi, Kohányi, Nemessányi, Radványi, Podhorányi, Szent-Iványi stb. családok szintén mind olasz eredetűek és őket azelőtt Roscovagni,Ghillagni, Cohagni, Nemessagni, Radvagni, Podhoragni és Szent-Ivagninak hívták. Habár ebben a szakaszban nem is teszünk mindent szóvá, azért ennek az ethnographikus résznek a kétharmadával sem értünk egyet és a mi a másik baj, annak legnagyobb része nem is vonatkozik a megyére. Sokkal jobb lett volna a megye területén — különösen a XV. század folyamán — sokat szereplő oláhok (walach, wlach) ideszármazását stb. kinyomozni. A tizenkettedik fejezet a nyelvi állapotok és a magyarság czímet viseli. Ha a szíves olvasó itt azt várja, hogy a szerző úr a megye XIV., XV., XVI. századi magyarságáról fog érdekes és új dolgokat előadni, nagyon csalódik. A II. számú részben 1790-ből, meg az 1800-as évekből kapunk adatokat, a III. részben a szerző minden logikai összefüggés nélkül felsorol egy csomó XIII—XV. századi helynevet és egy rendkívül bölcs kijelentéssel ezt a részt szerencsésen be is fejezi. Szól pedig ez a kijelentés ekképen : »Adatok bizonyítják, hogy a XIV—V. században magyar itt kizárólag a közigazgatás, magyar a hirdetés (kurrentálás) (? !), magyar a megyei