Századok – 1910

Értekezések - KARÁCSONYI JÁNOS: Tomašić könyve a horvát királyság államjogáról 641

tomasic könyve a horvát királyság állam jogáról. 651 Hasonlókép külön ország lett volna Kassa, Buda stb. környéke vagy a Szerémség, ha abból, hogy a király külön adószedőt tartott Horvátországban (exactor tributorum regalium per Chroatiam és nem Chroatiae !), ennek külön pénzügye következnék. Ha csakugyan külön pénzügyi háztartása lett volna, akkor nem kellett volna a XII. században a horvát bánnak (Sclavoniae dux) évenként tízezer márka ezüstöt a királyi kincstárba szállítania. Megtudhatta volna ezt Tomasié a fentemlített franczia államférfiú 1186-iki (Fejér : Cod. Dip. II. 218. 1. 1184-iki év alatt közölt) iratából, csakhogy Kukuljevic és &niciklas ezt az államjogilag Horvátországra nézve annyira fontós (bár az ő ábrándjaiknak nem kedvező) okiratot gyűjteményeikből szépen kihagyták. Tomasic azon vakmerő állítása, hogy a horvátok nem kötelesek háborúba menni, kivéve, ha saját hónuknak érdekéről van szó, még a hírhedt toldalékban sincs meg. Ebben is csak az van, hogy a Dráván túl nem kötelesek menni a saját költségükön. Magától értetik, hogy még a toldalék készítőjének óhajtása szerint is a király költségén kötelesek lettek volna menni bárhova. Azonban világos, hogy a toldalék ezen állítása csupán az 1222-iki aranybulla 7. §-ának alkalmazása a horvát állapotokra. Сзак XIV. századbeli óhajtás ez és nem XII. századbeli állapot. A modrusi megyéről szóló 1193-iki adománylevél szerint a horvát sereg köteles volt a királyt követni mindenfelé, csakhogy az országon kívül kevesebb számmal. Végignézve tehát azon tételeken, a melyeket Tomasic a horvát királyság külön államjogának alapjaiként jelölt meg, igazán csak azt mondhatom, a mit az egyszeri józan gondolkozású kocsis mondott mindig henczegő gazdájának. Azzal dicsekedett a gazda, hogy ő látja fent a torony keresztjén járkáló legyet. Erre a kocsis ezt válaszolta : Uram, a legyet én is látom, de a tornyot nem. Tomasic könyvét a horvát királyság állam jogának alapjairól elolvasva, én is elmondhatom, hogy csillogó homokszemeket látok ugyan, de alapokat nem. Engem valóban mély fájdalommal tölt el, hogy oly előkelő állásban levő horvát férfiak, mint Tomasic Miklós is, ily ferdítésekre használják fel a történelmet. A történelem hivatása az igazság (és csakis az igazság) kiderítése és így a megértés, a kibékítés előkészítése. A horvát történetírás azonban, mint Tomasic könyvéből is látom, még mindig ábrándokat, meséket tálal a horvát értelmiség elé s ebben, mivel az ábrándokat a való életben nem leli, gyűlöletet ébreszt . Már pedig a gyűlölet igaz, hogy nekünk is nagyon árt, de árt a gyűlölködőnek is, mert őt elkeseríti s mun-45* I I