Századok – 1910

Értekezések - VÁCZY JÁNOS: Báró Wesselényi Miklós ifjúkora. - II. és befejező közlemény 617

628 dr. váczy jános. ifjúnak azon évek alatt, melyek utolsó találkozásunk óta létem felett mint egy hév nyári nap többet fonnyasztva, mint érlelve lebegtek által. Mely nagyon óhajtanám a te hív kebeledbe régebben érzett szenvedéseimtől enyhülni s újabban kóstolt valódi örömeit éltemnek újra veled kettőztetve érezni..«1 Elképzelhetjük, mily lelki gyönyörrel olvassa Kazinczy e sorokat, hogy Wesselényi újra itthon van s ismét magyarnak érzi magát. Szemmel tartá mindég, midőn hallgatott is. Látta — úgy mond — hogy a király s egész környezete mennyire kedveli, s hogy a király úgy emlegeti, mint az ifjak példaképét. »Látálak — írja — gyűléseiteken, midőn mint méltó gyermeke nagylelkű atyádnak, szíveket rablál ; látálak Bécsben, hol a rád tolódó öröm meg nem részegíte. Szenvedésidet emlegeted. Láttalak küzdéseidben is, szívesen szántalak ; de midőn a küzdés meg vala víva, hálákat adék istenidnek, hogy azt megküzdeni segélék.« Neki is keresztül kelle esnie a megpróbáltatásokon s bizonyosan sokat okúit a viszontagságokon. De Kazinczyt az a remény kecsegteti, hogy Wesselényi sohasem lett hűtelen önmagához s nem osztozik az ifjak közönséges vétkében, a vallástalanságban.2 Kazinczy helyesen ítél. Wesselényi erkölcsi nemességén s hitbeli érzésein mit sem változtat a távollét. Midőn 1822. decz. elején Zsibóra ér s kiönti anyja keblébe a viszontlátás örömeit, a templomba siet az Űr-vacsorát fölvenni, hogy újabb erőt s bizodalmat merítsen a vallásból jövendő pályájára. Míg Wesselényi külföldön jár, a magyarországi vármegyék erélyes ellenállásra szervezkednek a kormány törvénytelen rendeletei ellen, a melyek a sokáig tűrő nemzetet felrázzák elaléltságából. A vármegyék között Bars és Zemplén járnak legelői. A spanyolok állhatatos és egyetértő elszántságának híre eljut hozzánk is, és sokan vannak, a kik pulyáknak s rövidlátóknak tartják azokat, a kik az ő politikai bátorságukat vakmerőségnek nézik. »Nem fellobbanó láng ez — mondja Dessewffy József — hanem az egész lelket általjáró tűz.« A magyarok elégületlensége is a jogaihoz ragaszkodó nemzet természetes érzése. Erdélyben még csendesség van ; de Cserey Miklós nem ok nélkül tart attól, 1 Kaz. F. Lev. XVIII. köt. 181. 1. 2 II. o. 203—204. I.