Századok – 1910

Értekezések - VÁCZY JÁNOS: Báró Wesselényi Miklós ifjúkora. - II. és befejező közlemény 617

618 DR. VÁCZY JÁNOS. észre, iparkodnak elnyomni. »Megfojtották az emberekben a nemes bátorságot« — mondja Cserey Miklós.1

S a kik a fő kormányszék ügyeit vezetik, akarva nem akarva kénytelenek a nemzeti élet zsibbadását elnézni, sőt eszközeivé lenni. »Állapotunk — panaszolja Cserey — úgy áll, hogy akárki is csak eszköz, melynek úgy kell mozogni, mint felülről mozgatják s nem a hogy nemesebben mozogna s munkálkodhatnék.« E miatt a király erdélyi látogatásától sem sokat várhatnak, mert bár helyes ítéletű fejedelemnek tartják, nem hiszik, hogy észre vegye : »hol fekszik az ország nyavalyája.« Bizonyosan lesz rá gondja a kormányszéknek, hogy a közigazgatás hibáit elleplezze, holott az Erdélyből egyre tartó kivándorlás olyan mértéket ölt, hogy a bajt észre nem venni szinte lehetetlen. Ez az aggodalom nem is alaptalan. A magyar urak nem ismernek határt a pompában s fényűzésben, midőn a királyt 1817-ben fogadják. Elhitetik vele, hogy a nép meg van elégedve sorsával,, s így megcsalják a jószívű, de rövidlátó fejedelmet. Midőn a király Prágába látogat, a csehek nem mehetnek az udvari bálra, mert — mint okúi adják — a nőknek minden ékszere a zálogházban van, s egymást éri a sok folyamodvány a király asztalán. De magyarországi látogatásakor a királyné azzal dicsekszik, hogy Prágában huszonnégy óra alatt több kérvénynyel zaklatták férjét, mint hazánkban két hétig. Azonban a mélyebben gondolkodó hazafiak keményen kifakadnak mind a bécsi kormány, mind az ország nagyjai ellen. Szomorúan látják, hogy nemzetünk elaléltságához egyszersmind gyávaság is járúl ; az ég s a föld mindent elkövet, hogy a magyar az enyészet örvényébe sodródjék. Nem tudom — mondja Dessewffy József — min csudálkozzam inkább : hogy sanyargatóink el nem unják még mindig a sanyargatást, vagy pedig szembetűnő elaljasodásunkon. »Sokszor gondolkodom — írja — ezen méltatlanságok végéről és csak a történetek sorsában, nem pedig nemzetem lelkében találok reménységet. Damus profecto grande patientiae documentum.« A napoleoni háborúk alatt legalább az a mentsége a kormánynak, hogy minden idejét a dynastia megmentése kötvén » и? о,- 362,-