Századok – 1910

Kisebb közlemények. - Pivány Jenő: Mann Dudley Ambrus jelentése Clayton M. János külügyministerhez. - I. 563

588 kisebb - közlemények. 588 »Maga Ausztria is lemondott az önkényes kormányzásról és az alkotmányos államok sorába lépett. Ezen lépése többé nem vonható vissza, bár okunk van azt remélni, hogy a változást bölcsesség és mérséklet fogja szabályozni. Maga az osztrák kormány fog a javítá­sokra és reformokra nézve jó példával előljárni ; és alig lehetséges, hogy, a mikor törvényhozását népképviseleti alapra fekteti, megenged­hetné a végrehajtó hatalomnak,—mégha ez hajlandó volna is rá — hogy más országokra oly kormányzási elveket kényszerítsen, a melyek homlokegyenest ellenkeznek a magában Ausztriában bevezetendő elvekkel«. Mint diplomata a czár fölötte áll Európa cabinetjeinek, külö­nösen, ha Metternichet is eszközül használhatja föl. A világ talán egyszer még azt fogja hallani, hogy a francziák római expeditiójának gondolata Szt. Pétervárt vagy Brightonban született meg, és hogy a mit sem sejtő Nagy-Britanniát szentpétervári mesterkedés vitte bele a hallgatag beleegyezésbe. Ha Nagy-Britannia, önérdekből vagy óvatosságból, nem volt hajlandó a franczia beavatkozás ellen tiltakozni, nem lenne-e következetlen önmagához, ha a tervezett orosz beavatkozás ellen tiltakoznék ? Mi több, ha Francziaországot, a mely névleg köztársaság, helyezik előtérbe, Nagy-Britannia a legrosszabb esetben sem lenne hajlandó háborús tüntetésre. Ilyen vagy hasonló okoskodás foglalkoztathatta a czár termékeny elméjét. Lord Pal­merston, a hunczutság elkövetése után, végre a valódi tényállás tudatára ébredt és közbenjárását ajánlotta föl Schwarzenberg her­czegnek. Válaszul azt kapta, hogy az osztrák kormány nemsokára bátor lesz az iránt intézni kérdést Nagy-Britanniához, hogy mily módon szándékozik a canadai nehézségeket elintézni. Nem tévedhetek ama föltevésben, hogy az autokrata és a franczia elnök a continentalis kérdésekben kezdettől fogva egyetértőleg cse­lekedett. Görgey aug. 13-ikán adta meg magát. Napoleon Lajos híres levelét 18-ikán írta meg. A hír Világosról nem juthatott el Párizsba öt nap alatt ; az Elysée National-ban mégis ismeretesnek kellett lenni 18-ikán, hogy Oroszország elérte czélját Magyarországon. Az előzmények után nem lehet föltételezni, hogy a Ney előtt kifejezett szabadelvű nézeteket a közönség tudomására hozták volna, a míg a magyaroknak bármily esélyük van a sikerre. Koczkázat nélkül mondhatom, hogy Napoleon Lajosnak hiteles informatiója volt Görgey áruló terveiről, valamint a végrehajtásukra kitűzött pontos időről, a mikor levelét megírta. Bátran tehetett nyilatkozatot sza­badelvű érzelmeiről, minekutánna elősegítette volt a szabadság leverését. A bíbornokok folyton a humanitás barátait undorral eltöltő tettek elkövetésével foglalkoztak, visszahelyeztetésük nap­jától kezdve. Hát mért nem büntették vagy leczkéztették meg őket mindjárt kezdetben ? Mert Oroszország még nem fejezte volt be

Next

/
Thumbnails
Contents