Századok – 1910

Értekezések - KOMÁROMY ANDRÁS: Verbőczy István és fia - IV. és befejező közlemény 460

verbőczy istván és fia. 469 Ha tehát a török igazat beszél, hogy Ferdinánd király nem reflektált többé Verbőczy szolgálatára, ebben a dologban alkalmasint Nádasdynak is része volt. A nagybefolyású embernek csak egy szavába kerülhetett, hogy a Verbőczy Imrével fennálló katon atartási szerződést megszüntessék. Még bosszúnak sem tűnhetett fel a dolog, mert tőle, mint dunántúli főkapitánytól minden hadi dologban tanácsot kértek s tökéletesen elég volt azt jelentenie, hogy Döbrögöz Tolna vármegye nagy részével együtt az ellenség hatalmába kerülvén, most már nem szükség, hogy Verbőczynek annyi sok népre fizessenek. Ezt pedig alkalmasint megcselekedte, mert bizony mondom, nehéz dolog Idvezítőnk példájára kenyeret adni annak, a ki bennünket meg akar kövezni. Máskülönben Ferdinánd akkor már javában alkudozott a portával és rengeteg pénzt költött, hogy legalább fegyverszünetet kapjon. A dolgot ugyan, tartván a magyarok felháborodásától, titkolni igyekezett, de csak kipattant mégis az igazság, mert jó reménység fejében megegyeztek a budai basával, a hadi létszámot hamarosan leszállították és a kamara •— szokás szerint kapván rajta — a bejáróké s más katonatartó urak fizetését felére, harmadára redukálta. Verbőczy fia tehát még azt sem mondhatta, hogy vele valami különös méltatlanság történt volna. De kőváras úr létére, a kinek zászlója alatt sok jó vitéz kenyeret és állapotot talált, csak nem alázhatta meg magát annyira, hogy közönséges zsoldoskapitány módjára, 50—60 lóval mindeneknek csúfságára az országban alá- s fel kóboroljon, és ha véletlenül rajta ütnek, más oltalma alatt keressen menedéket. Látnivaló tehát, hogy a kényszerűség vitte be Erdélybe és nem rajta mult, hogy fogadása szerint Zrínyivel és Báthoryval tovább nem harczolhatott a török ellen. Alkalmasint behajtotta elébb a királyon való követelését s aztán úgy elment, hogy talán hírét sem hallották többé.1 Élete még hátralévő egy pár esztendejének úgyszólván története sincsen. Mint a szárnyaszegett madár, nyugodalmas helyet keresvén magának, Vingárt várába költözködött és ezután, úgy látszik, csöndes ember lett belőle, mert alig emlékeznek róla. A híres törökverő vitézből, a ki már mint 18 éves ifjú csak Marsért káros népet, a jókai gazdákat a kártételért kielégítették. Hogy a katonák minden ingóságában zsákmányt vetettek, az már ilyenkor bevett szokás volt, de hogy Nádasdy Tamás egy ezüstös kopjáját, boncsokját magának tartotta volna meg, ez éppen olyan valószínűtlen, mint az orgyilkosság vádja. (L. Századok 1875. évi folyam 202—211. lap.) 1 Szerémi, a ki munkáját 1545—46. év körűi írta, már említi Verbőczynek Erdélybe menetelét, de röviden csak azt jegyzi meg, hogy a jó és szerencsés vitéz megszűnt harczolni a törökkel és ezután családjának élt. Id. h. 374. I.