Századok – 1910
Tárcza - Borovszky Samu: Jelentés a Társulat 1909-iki munkásságáról 340
tárcza. 341 egyéb kiadványaink föl-fölkeresik a bennök okulást kereső tagtársakat, felolvasásaink nem részesülnek oly látogatottságban, mint az óhajtandó volna, Pedig ez nem Társulatunk vezetőségén múlik. Társulatunk vezetősége a múlt évben is mindent megtett arra nézve, hogy felolvasásaink iránt ébren tartsa az érdeklődést. Nemcsak arra törekszik, hogy rendes választmányi üléseink mennél változatosabbak legyenek, hanem ezeken kívül rendkívüli felolvasásokat is rendez, melyekkel a nagyközönség és ifjúság lelkivilágához óhajt közelebb férkőzni. Az elmúlt évben május 6-án rendeztük első rendkívüli felolvasóülésünket, melyen megboldogult első-alelnökünk, Thaly Kálmán tartott igen élvezetes szabad előadást a lőcsei fehér asszonyról, kinek nem régiben napfényre került egykorú arczképét művészeti és műtörténeti szempontból dr. Kammerer Ernő és Pékár Gyula tagtársaink méltatták. Ki hitte volna akkor, hogy Társulatunk nagynevű megalapítójának s buzgó alelnökének ez lesz a hattyúdala ! Június 5-én kísérletet tettünk arra, hogv a modern technika vívmányainak segítségével mozdítsuk elő a történeti ismeretek terjesztését. Az utolsó nemesi fölkelés százados évfordulójának emlékére rendeztünk ünnepélyes előadást vetített képekkel s az egykorú dalok, indulók bemutatásával az Uránia tudományos színházban, melyet e czélra az országos színművészeti akadémia igazgatósága a legnagyobb előzékenységgel ingyen bocsátott rendelkezésünkre. Ez ünnepélyünket nagyban emelte, hogy azon József főherczeg ő fensége és fenséges családja is megjelent. A szép siker, melyet ezzel az előadásunkkal elértünk, főleg annak volt köszönhető, hogy a közreműködők : dr. Viszota Gyula, aki József főherczeg nádor naplóját mutatta be, dr. Kiss István, a ki a nimesi fölkelés történetét ismertette s végül Csiky János, a ki az előadás zenetörténeti részét gondozta, lelkes odaadással feleltek meg elvállalt megbízatásuknak. A bemutatott képek összegyűjtésében és alkalmazásában Gombos Albin tagtársunk fáradozott. A nyár folytán felújítottuk vándorgyűléseink intézményét s Liptó vármegye területére rendeztünk kirándulást, melyben tagtársaink nagv számmal vettek részt. Hogy ez a vándorgyűlésünk külső fényben is, erkölcsi tartalomban is gazdag eredménynyel végződött, azt nem csupán a lelkes kutató gárda fáradhatatlan munkásságának köszönhettíik, hanem egyszersmind a vármegye nagyérdemű közönségének is, mely ősi magyar vendégszeretettel fogadta és látta Társulatunkat. Azok az előadások, melyeket e kirándulásban vezérünk, gróf Teleki Géza elnök úr (megnyitó beszéd), továbbá dr. Márki Sándor (A liptói kuruczok) és Horváth Sándor (A liptói registrum) tagtársaink tartottak, nagy tetszéssel találkoztak a vármegyei közönség körében. Az itt eszközölt kutatások eredményéről szóló igen