Századok – 1910

Tárcza - Supka Géza: Történelem-művészettörténet - II. 336

tárcza. 337 a classikus falanxot áttörve, délen hatoltak elő kelet és pedig Kisázsia felől, Ravennán, Trieren, Massilián keresztül az európai continensre, a hol felvették a germán díszítőmotivumokat, a melyek őskezdetileg amúgy is rokonságban állottak az új építőstílus ornamentikájával. Hiszen Haupt maga is kénytelen elismerni a nyugatigóth épületeknek, vagy pl. a Germigny-des-Prés-beli karoling templomnak georgia-syriai épületekkel való szoros összetartozását. Eme túlságba vitt egyoldalúság helyett alkalmasabb lett volna a classikus iskolával szemben vállvetve küzdve, megállapítani a continens művészetében a határt a germán és délről jött orientális motívumok között, a mint ezt hazánkra nézve Hampal tette meg Allertűmereihen, a mely könyv immár nélkülözhetetlen munkatársa annak, a ki hazánk és eleink őstörténetével csak kissé nagyobb áttekintésben is foglalkozik. Bizonyos, hogy a germán és orientális kölcsönhatások igen minutiosus vizsgálatot kívánnak, s akkor is igen sok esetben majdnem lehetetlen a szétválasztás. Hogy a két kulturkör mily közeli érintkezésben van egymással, arra talán legelőkelőbb példa a terracinai, laposreliefekkel borított faládika, a melyet egyesek (Zimmermann, Venturi, Falke) longobárdnak, mások (Strzygowskival az élükön) orientális-koptnak vallanak, míg én, tartalmi motívumai alapján még messzebb a Keletre, a kétfolyam-közbe keltezem, a mint ezt más kapcsolatban (a Lehel kürtről szóló tanulmányomban) előadtam. A fa- vagy lapos-stíluson, a rekesz-üvegdíszítésen kívül jellegzetessége még e germán művészetnek a szallag- vagy fonatdísz, s ezzel kapcslotatban az állatornamentika is, a mely javarészt kéziratokban maradván fenn, minden bizonynyal a történészek előtt is teljesen ismerős. Kelticismus vagy ír ornamentika néven forog. Haupt azonban ismét téved, a midőn ebben is germán sajátosságot lát. Ez a díszitésmód a syr-bizánczi körből veszi eredetét, a honnan a harmadik században az ír szigetre települt görög szerzetesek viszik magukkal. A germán hóditások ezeket századokon át izolálják ; a magukkal vitt motívum-anyag endémikusan, szinte betegesen túlfejlődik, s az ír szerzeteseknek a continensre való bevonulásával szerteterjesztik ijesztő formáikat, a középkori codexlapok díszében annyira gyakori állat-, szalag-keverékeiket, a melyeknek alapja azonban az orientális állatviadalokon nyugszik. így az antik symmetria-törvény helyét a középkori eurithmia foglalja el, a mely azonban legalább is annyira orientális, mint a mennyire germán. Haupt könyvének első része ilyen általános kulturális, művészeti, közelebbről ornamentikái vizsgálatokat ad ; másik fele részletesen kutatja az egyes germán törzseknek, a keleti góthoknak, longobárdoknak, nyugati góthoknak, frankoknak és angolszászoknak építészetére vonatkozó tudásunk alapjait, miközben ezúttal először