Századok – 1910
Értekezések - LUKINICH IMRE: Bethlen István támadása 1636-ban. - I. közl. 24
26 DR. LUKIÎTICH IMRE. Ezért nem tudott megszilárdulni Rákóczy Zsigmond fejedelemsége, s ezért maradt közönyös Erdély rendeinek többsége a Forgách és Homonnai-féle vállalkozások iránt. Katalin fejedelemasszony helyzete tehát felette kényes volt, mert tőle a rendeknem politikai irányváltoztatást, hanem ellenkezőleg, a hagyományos politika további fentartását kívánták ; neki nemcsak uralkodni, hanem egyúttal magyarrá és pedig erdélyi magyarrá is kellett volna átalakulnia külsőségekben épp úgy, mint érzésben s gondolkozásban. Katalinnak azonban mindezekhez nem volt érzéke s éppen e miatt nem is tudott rokonszenvessé válni. 1 Bethlen Gábor figyelmét ez nem kerülte ki ; az e miatt valószínűleg bekövetkező válságnak Katalin fejedelmi jogkörének korlátozásával akarta elejét venni, 2 sőt ellenőrző tényezőként állandó kormányzót is választatott melléje Bethlen István személyében, de ezen intézkedésével, mely iigyszólván kettős fejedelemséget létesített, csak növelte a bonyodalmat. A portai megerősítés még 1629 végén megérkezvén,3 Katalin törvényes fejedelme lett Erdélynek. A Bethlen Gábor halálával támadt különböző politikai pártok hatalmi törekvéseivel szemben ez nem sokat jelentett ; maga a kormányzó vette legkevésbbé komolyan Katalin fejedelemségét. Bethlen István különben az akkori viszonyok között saját személyét vélte Bethlen Gábor trónja legilletékesebb örökösének, családja hagyományainál s nagy összeköttetéseinél fogva annak tartotta őt az erdélyi kálvinista köznemesség zöme is. A kath. rendek viszont, hangsúlyozva Katalin fejedelemségének törvényességét, köréje tömörültek, mert támogatásával felekezetöknek nagyobb szerepkört reméltek biztosítani Erdély közéletében. Katalin protestáns volt ugyan s 1629 július 31-iki nyilatkozata szerint »mindig híve volt s lesz Kálvinnak«, 4 de köztudomású volt, s elsősorban bizonyára a kath. rendek előtt Katalin erős vonzódása a katholiczizmushoz, melyet környezete sem engedett csökkenni. Ha nem is valószínű, hogy Katalin éppen e zavaros viszonyok között katholizált, — ámbár Kemény János határozottan capax személyeket, örökké a magyarországi vertumnusi természetű fiakot admirálta, azokat amplectálta, nevelte, gazdagította, úrrá tette s ím bizony a szájában is szegény hazánknak s mindnyájunknak az íze, azért vésztők el mind a fejedelemséget, mind a szabadságot.« (Históriája. 17. 1.) 1 V. ö. Kemény János : Önéletírása. (Szalay kiadása.) 173. 1. Szalárdi : Siralmas magy. krón. 65. 1. 2 L. a gvulafehérvári országgyűlés végzéseit. 1626 május—június. Erd. Orsz. Emi. VIII. k. 312—14. 11. s Hon és külföld. 1841. 182. 1. (Demjén közlése.) « Marczali : Regesták etc. Tört. Tár. 1880. 133. 1.