Századok – 1910
Tárcza - Jelentése. – Az 1909. évi számadások megvizsgálására kiküldött bizottság 258
HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. AZ 1909. ÉVI SZÁMADÁSOK MEGVIZSGÁLÁSÁRA KIKÜLDÖTT BIZOTTSÁG JELENTÉSE. Tisztelt Választmány ! A tisztelt Választmány mult évi deczember hó 2-án tartott ülésében alulírottakat bízta meg azzal, hogy a Magyar Történelmi Társulat 1909. évi számadásait és pénztári készletét megvizsgáljuk. Van szerencsénk ennek következtében jelenteni, hogy megbízatásunkban az alólírt napon a következőkép jártunk el : Ez idén is felkértük Strömpl János ministeri számtanácsos urat, hogy mint szakértő, a pénztárnok által vezetett könyveket, a számadásokhoz mellékelt utalványokat, nyugtákat és számlákat, a m. kir. postatakarékpénztár, valamint a P. H. E. Takarékpénztár értesítéseit és számlakivonatait tételről-tételre vizsgálja át, és eljárása eredményéről tegyen jelentést. Strömpl János számtanácsos úr e kérésünknek eleget tévén, tapasztalatairól az 1. alatt mellékelt jelentésben számolt be. E jelentés alapján a folyó évi január 29-én, a nevezett szakértő úr támogatása mellett, megvizsgáltuk a Társulat pénzkezelését. Mivel a pénztárnok úr, az elnökség jóváhagyásával, az 1909. évben megszüntette a kézipénztár vezetését, ezúttal közvetlenül a pénztári főnapló vizsgálatával kezdtük meg működésünket. Az 1909. egész évi bevételt, 40.873 К 48 f-ben, az egész évi kiadást 40.314 К 47 f-ben állapítottuk meg. A főnapló szerint tehát a készpénzmaradvány 1909. évi decz. 31-én 559 К 01 f volt, mely összegből 361 К 42 f a postatakarékpénztárnak 1910 jan. 1-én kelt 1. számú számlakivonata és 197 К 59 f ugyancsak a postatakarékpénztárnak 1910 jan. 8-án kelt 8. számú számlakivonatához mellékelt befizetési lap szerint, a postatakarékpénztárban gyümölcsöztetőleg van elhelyezve. A törzsvagyon főkönyvét átnézve, meggyőződtünk, hogy a törzsvagyon összege 132.200 K-t tesz ki. Ebből a P. H. E. Takarékpénztárnál letétben van 130.800 К névleges értékű értékpapír. Igazolja ezt a nevezett pénzintézetnek hitelesen kiállított és 2. alatt csatolt letétszámlakivonata. A többi 1400 К alapítvány a társulati