Századok – 1910

Értekezések - KOMÁROMY ANDRÁS: Verbőczy István és fia - I. közl. 193

verbőczy istván és fia. 197 »Werbőczi nélkülözte az éles Ítélőképesség és mély belátás azt a hatalmát, mely az emberek lelkét föltárja, a körülményeket mérlegeli, a következményeket kiszámítja. Ismételten kellett utalnunk elbeszélésünk folyamán naiv lelkületére, mely folytonosan csalódásokba, kudarczokba vitte. Nem született tehát kormányzónak ; sőt még pártvezérnek sem. A tömegek fegyelmezésére képtelen az, a ki magát nem birja fegyelmezni. Az ő élete nem az iránytűhöz hasonlít, mely ingadozásai közepett állandó iránypont vonzóerejének hódol ; inkább széljelzöhöz, mely a légáramlatok változásait követi.<< (Id. m. 350. 1.) Ezzel a lesújtó ítélettel adja át Verbőczyt életírója az utókornak. De mi a történeti igazság nevében ez ellen óvást emelünk és tiltakozunk. Mert, hogy szánalmasan rossz politikusnak, ügyefogyott államférfiúnak tartja, az tisztára csak az ő, ha szinte nem is alapos, de kétség nélkül jogos egyéni véleménye. De a széljelzöhöz való hasonlat nem méltó Fraknóihoz és sérti a Verbőczy iránt tartozó kegyeletet. Mert így megbélyegezni igazságosan csakis elvhűség és szilárd meggyőződés nélkül való individiumot, köpenyegforgató politikai szélhámost lehet. Ennyire megalázni a Hármaskönyv íróját, a kinek nagysága erős gyökeret vert és úgyszólván benne él a magyar nemzet köztudatában, — talán még azok se merték, a kik az önkényuralom korszakában — és ezt éppen Fraknóitól tanuljuk — alkotmányunkat támadva Verbőczy könyvét és tekintélyét ostromolták. (Id. m. 346—047. 1.) Vigasztalásunkra csak az szolgál, hogy kevés olyan józanitéletű, elfogulatlan s a történelemben csak valamennyire is jártas magyar ember él a világon, a ki Fraknóinak igazat adna. Föl kell vetnünk még a következő kérdést : hogy érti azt a szerző, hogy Verbőczy nem birta magát fegyelmezni ? Mert ebben a mondásban súlyos vád rejlik, melyre a történetírót csak fontos anyagi bizonyítékok, de legalább is komoly erkölcsi okok indíthatják. De Eraknói könyvéből nem lehet megállapítani, hogy miben is nyilvánult voltaképen Verbőczy fegyelmezetlensége ? Azonban kevés fáradságunkba kerülne — esetleg éppen az ő munkájából — bebizonyítani, hogy szerencséjének és hatalmának tetőpontján éppúgy mint bukásában lelki nagyságának, férfias önmérsékletének, az indulatokon és szenvedélyeken való uralkodásának sok szép tanújelét adta. Mindezek után tehát, meggyőződésünk szerint, joggal kimondhatjuk, hogy a Fraknói Ítéletének súlya alatt görnyedező szánalmas alak nem a história Verbőczy Istvánja. Nem az a Verbőczy, a kinek nagyságát a közfelfogásból semmiféle tekintélyek ki nem irthatják, mert czéljainál és cselekedeteinél, lángoló haza-