Századok – 1910
Kisebb közlemények. - Pór Antal: Küküllei János történetíró lakása Esztergomban 122
kisebb közlemények. 123 temben kijavíttatta és újból befödette ; magát a romlásnak indult kúriát megtataroztatta és szükségesnek mutatkozó helyiségeket építtetett hozzá — nagy megelégedésére a káptalannak, mely a főesperes kérelmére arra is elhatározta magát, hogy a mondott kúriát a főesperes kisöcscsének (nővére fiának), Pálfia Ferencz kiváló ifjúnak az esztergami egyház kántorkanonokjának engedi át : bírja ő is nagybátyja társaságában élte fogytáig e javadalmat azon természetes feltétel mellett, hogy a kápolnát és a többi épületeket gondozni, tatarozni és jókarban fentartani szintén kötelességének ismerje (1383). Megjelölhetnők tehát Küküllei János esztergami lakhelyét. Tudjuk, hogy kúriája héviz közelében volt és Szent Erzsébet kistornyú kápolnája állott benne. Igen ám ; de héviz több volt és van Esztergámban. Gyermekkoromban sokszor elmentem a nagy héviz mellett, melyet a csehek Venczel király idején Teplitznek neveztek el és mely fölé a főkáptalan a »Fürdő« vendéglőt építtette és fürdőket is állíttatott. Sokszor megfürödtem a hajdan FeprecA-nek nevezett malom hévizében, a primási gépgyár és vízvezeték mellett, melyet ifjú koromban Korencsy-malmának hittak. Lubiczkoltam a hévízben, mely jelenleg Matyasovszky Lajos lovag kertjében van, a honnét annyi meleg forrás foly a Kis-Dunába, hogy az soha be nem fagy. Használtam a Malya-, később Vezér-féle meleg fürdőket, melyek ezidőszerint a takarékpénztár tulajdonai. A Fürdő-vendéglő mögött is van meleg fürdő ; sőt a pajkos fiatalság a káptalani malomból kifolyó hévízben is fürdőzött. A »hévíz közelsége« tehát nem elégséges meghatározása a kúria fekvésének, melyben Küküllei János lakott. Hozzá kell tehát vennünk a Szent Erzsébet kápolnáját, mely szintén a kúria területén épült. Azonban e kápolnáról nincs emlékezet nálunk Esztergámban, sőt úgy tetszik, mintha jómagam újítottam volna meg úgy Garázda Miklós aradi prépost, mint a Szent Erzsébet-kápolna emlékét. Szerencsémre eszembe jutott, hogy találtam valamely régi képen egy kis templomot, melyet akkor meghatározni nem tudtam. Átnéztem tehát Esztergám régi helyrajzi térképeit, melyek szép számmal vannak főegyházi könyvtárunkban és megtaláltam a kis kápolnát, mely Matyasovszky Lajos ur kertjében levő hévíz közelében emelkedett ; egy olasz képen, melynek se szerzője, sem évszáma nincs megnevezve, a vízivárosban (la cittá nell' aqua) a vár déli foka alatt látható egy kereszttel ékesített kis templom ; egy másik, szintén szerzőt és évszámot nélkülöző német térképen, az Újvárosban, vagyis vízivárosban (Neustatt), ugyancsak a vár déli foka alatt megvan még ama templomszerű nagyobb épület, de már kereszt nincsen rajta. E telekről hetven éves emlékezetemben a következők révedeznek : Gyermekkoromban ácsoló térül használták ; aztán megszerezte