Századok – 1910
Értekezések - RELKOVIĆ NÉDA: Embervásár a török időkben 113
118 relkovic néda. Midőn — folytatja — az üvegesek Esztergomba értek, a fiú — a mint ezt néhány török említette — nagyon félt, hogy az üvegesek messze földre eladják ; ezért elrejtőzött előlük. Mikor ismét megtalálták, Alihoz vitték, a ki megtartotta és — állítólag — azzal bízta meg az üvegeseket, hogy tudakolják ki a fiú atyját, s hogy ez hajlandó-e a gyermeket nála hagyni ? Az üvegesek eltávoztak. Warhanik újra elindult a két üvegessel s egyenesen Alihoz siettek Esztergomba, a hol tolmácsuk volt. Alihoz pedig így szólt : »Kegyelmes uram, miéit törökösítetted a fiút s nem vártad be a két üveges visszaérkezését ?« Ali feleié : »A fiú így akarta.« A gyermek az előcsarnokban ült, egy mozsárban tört valamit és látni kívánta a két üvegest. Ezek pedig kárpótlást követeltek Alitól ; Warhatük a dolga után látott. Ali a két üvegessel különböző bevásárlásokra indult. Warhanik megjegjzi, hogy az üvegesek egy birodalmi tallért ígértek neki, de nem adták meg. A tanács azon kérdésére, hogy eladta-e Ali a fiút, határozott nem-mel felel. A fiú azonnal megszökött. Warhaniknak vallomása tehát ellenkezik Buresch vallomásával. Junius 13-ikán a tanácsülésre megérkeznek a május 24-ikén Érsekújvárra kiküldött tagok : Tattar János tanácsos és IIaveszky János bakabányai polgárok s eskü alatt beszámolnak kiküldetésük eredményéről. Ennek értelmében : Ali egy alkalommal összeperelt a szappanfőzővel s annyit követelt tőle, a mennyit ő a fiúért adott az üvegeseknek. A rácz ezt felelte r »Miképei tartoznék én teaeked, hiszen а fiút irgalomból adtam vissza a kereszténységnek s mitsem kaptam érte !« Ali nem nyugodott meg, a míg az ügy a budai kádi elé nem került.. A kádi imigyen bíráskodott : Török törvér v szeiint a rácz semmivel sem tartozik Alinak ; ha Ali pénzt akar, követelje ezt a két üvegestől. A mi a fiút illeti, ez sem Ali, sem a rácz tulajdonát nem képezheti. A kiküldöttek Alihoz mentek és tudakolták, hogy mi lett a fiúból. Ali már ezt válaszolta : »Tudja az ördög, elment valahova a pokolba.« Erre az egyik mögöttük álló török azt mondta, hogy Ersekujvárott tartózkodott. Minthogy lovagolni jól tudott,, az öreg pasa 87 »gregori«-ért elvitte magával Törökországba, a mikor Érsekujvárctt pasaváltozás volt. Azt is megkérdezték Alitól, hogy erőszakosan megtartotta-e a fiút és hogy a vételdíjat rákényszerítette-e a két üvegesre vagy sem ? Ali válaszolta, hogy mikor a gyermeket hozták, főképpen a külseje és szerény magaviselete tetszett meg neki s ékkor megkérdezte, hogy kitől vették és mennyiért ? Az üvegesek egyhangúlag azt felelték, hogy egy budai rácztól 100 darab