Századok – 1909

Kisebb közlemények - Gábor Gyula: A belgrádi tud. akadémia magyar oklevelei 773

773 KISEBB KÖZLEMÉNYEK. A BELGRÁDI TUDOMÁNYOS AKADÉMIA MAGYAR OKLEVELEI. Külföldi kőnyvtárbúvárlataim során az idei nyáron felkerestem a belgrádi akadémia könyvtárát is, melyet a »Minerva« közlése nyomán elég gazdagnak véltem arra, hogy benne magyar vonat­kozású kéziratokat is találjak. A nagyméltóságú vallás- és köz­oktatásügyi minister úrtól nyert ajánlólevél segítségével nem volt nehéz bebocsátást nyernem s az akadémia elnöke, Novakovics Stoján ministerelnök úr — kinek e helyütt mondok őszinte köszö­netet az előzékeny fogadtatásért, melyben részesíteni kegyes volt — szívesen bocsátotta rendelkezésemre a feltalált anyagot, melynek regestáit alább közlöm. A könyvtárnak úgy ősnyomtatványi, mint oklevelei és codex­anyaga majdnem kizárólag ó-szláv nyelven (cyrill betűkkel) lévén írva, illetve nyomtatva, azokban sajnos, nem búvárkodhattam, csak a könyvtárnok úr előadása nyomán közölhetem, -— a mit külön­ben a belgrádi egyetem könyvtárosa is megerősített — hogy ezen szláv anyagban igen értékes magyar vonatkozású adatok találhatók. Az oklevelek latin, német és magyar nyelvű anyagában mint­egy 80—100 darabot találtam, melyek magyarországi vonatko­zásúak. Legtöbbje hitelesített másolat, melyek kivétel nélkül a budai kamarai levéltárban, az 1851. évben és Roszinszky Ferencz hitele­sítésével vannak ellátva. Ügy látszik valaki Szerbia történetének megírásához szerezte be őket. Van azonban az oklevelek között 38 darab eredeti is (illetve egykorú, vagy régi másolat), melyekről nem csekély meglepetéssel konstatáltam, hogy azok mindannyian a volt budai kamarai levéltárból kerültek ki, előttem ismeretlen módon és így azok visszaszerzése iránt lépések volnának teendők. Ezeket az okleveleket átnéztem és regestáikat itt adom, meg­jegyezvén, hogy a zárójelben levő számok a belgrádi akadémia oklevéltári leltári számát mutatják. 1. (13.) 1441. Fehérvári káptalan. Statutoria super Világosvár pro comité Ladislao de Maroth nemine contradicente anno dni 1441°. Benne átírva Ulászló adománylevele László bán részére. XVIII. századi másolat, papir, rajta a kamarai levélt, jelzet : »Neoreg. Act. fasc. 957. Nro 4°.« 2. (17.) 1450. Garai László nádor itéletlevele a György szerb despota és Maróthi László mácsói bán közti perben. Hártya, eredeti ; régi jelzete : »N. R. A. Fasc. 941. Nro 35.« 3. (21.) 1453. (?) Ulászló (?) átírja és megerősiti Zsigmond király­nak 1428-ban kelt, Kewe város jogait tárgyazó privilégiumát. [Anno eiusdem 1453. Regni autem nostri anno 14. —] Bécsben 1696 decz. 5-én készült hiteles másolat.

Next

/
Thumbnails
Contents