Századok – 1909

Tárcza. - Thaly Kálmán † 695

698 TÁRCZA. kínjainak. Szeptember 26-ikán éjjel Nagy-Záblaton, hol régi barátjánál, Polyák Béla országgyűlési képviselőnél éppen látogatáson volt, szívszélhűdés vetett véget szenvedéseinek. Legyen örökké áldott emlékezete ! * * * A gyászhír vétele után Társulatunk elnöksége rendkívüli választmányi ülést hívott össze szeptember 28-ikára, a M. Tud. Akadémia első emeleti üléstermébe. Ezen az ülésen a Társulat mély gyászának kifejezésére a választmány határozatokat hozott (1. a 711. lapon) s felkérte Berzeviczy Albert akad. elnök vál. tagtársunkat, ki a ravatalnál az Akadémia nevében volt gyászbeszédet mondandó, hogy Társulatunk gyászának is tolmácsa lenni szíveskedjék. A gyászszertartáson, mely szeptember 30-ikán délután a pozsonyi evang. templomban ment végbe, Társulatunk képviseletében Berzeviczy Albert, báró Forster Gyula, Ballagi Aladír, Fejérpataky László, Thallóczy Lajos, Öváry Lipót, Hodinka Antal, Romhányi János és a titkár jelentek meg. A ravatal felett gróf Apponyi Albert vallás•és közoktatásügyi miniszter szép beszéde után Berzeviczy Albert a következő megható szavakkal búcsúzott el nagynevű halottunktól : A M. Tud. Akadémia és a Magyar Történelmi Társulat, valamint a rokon tudományos társaságok és a Múzeumok és Könyvtárak Orsz. Tanácsa együttes megbízásának felelek meg, midőn Thaly Kálmán ravatalánál szót emelek. Multis ille bonis flebilis occidit, nulli flebilior quam nobis ! Az Akadémiában, mint annak majdnem •egy félszázad óta tagja, több év óta osztályelnöke s a történelmi bizottság elnöke, valódi vezére volt újabb történetírói gárdánknak ; a Tört. Társulatnak pedig, mondhatni, egyik megindítója volt, mint •első titkára és folyóiratának első szerkesztője, utóbb alelnöke a társaságnak. Az érdemei, tudása iránti tiszteletet és elismerést, melylyel őt mindenütt környeztük, átmelegítette a nemes személye iránti szeretet s az a képessége, melylyel nagy történeti multunk iránti lelkesedését mindenkibe, a ki vele érintkezett, de különösen munkatársaiba a történeti irodalom terén átömleszteni tudta. A megtisztelő állást, melybe őt a tudomány férfiai körükbe emelték, nem tekintette •ő kiérdemelt jutalomnak, mely feljogosít a nyugalomra ; ő mindvégig nemcsak érdemekben, hanem munkában is első akart lenni ; daczolva korral, betegséggel, szeme világának gyöngülésével, dolgozott mindig mint író és részt vett a tudományos testületek munkásságában, sok fiatalt megszégyenítő fáradhatalan buzgalommal, s egyike volt azoknak a keveseknek, a kik a tudomány érdekeiért a mindent leszóló ignorantia támadásai és szűkkeblűsége ellenében is mindenütt és mindig síkra szállottak.