Századok – 1909
Tárcza. - Vikár Béla: Jalava Antal † 617
TÁRCZA. 617-A záriilésen Pór Antal h. elnök tartotta a záróbeszédet, melyben összegezve a bizottságok munkálatainak eredményét, rámutat e vándorgyűlésünk nagy jelentőségére. Ismételten köszönetet mond a megye vezetőinek azon páratlan vendégszeretetért, melyben a vándorgyűlés tagjainak részök volt. Erre Borovszky Samu titkár bejelenti a az újonnan belépő 16 tag nevét, s utána Feöldi Doby István olvasta fel emlékbeszédét néhai atyjáról, érdemes genealógusunkról, Doby Antalról s egyúttal bemutatta 36 kötetből álló kéziratát a magyar főúri családokról. A tetszéssel fogadott felolvasás után az egyes bizottságok előadói rövid szóbeli jelentésben referáltak az elért eredményről, mely várakozáson felüli volt. Pl. csak Árpádkori, részben merőben ismeretlen oklevelet 14-et találtak, általában középkorit, vagyis 152G előtt kelt oklevelet mintegy 170 darabot, melyek jog-, művelődés- és gazdaságtörténeti szempentból nagybecsűek s nemcsak helyi jelentőségűek, de köztörténeti fontossággal is bírnak. Az érdeklődő közönség annak idején a kimerítő bizottsági jelentésekből az eredményről pontosan tájékozódhatik, miért is jelen alkalommal erről nem írunk. Délben a város látta vendégeiül a vándorgyűlés tagjait, kik bizonyára a legkellemesebb emlékekkel távoztak el aznap s szeptember 2-án Rózsahegyről. Ennyit addig is, míg kimerítő krómkánk a vándorgyűlés munkálataival együtt, annak idején megjelenhetik. DR. LUKINICH IMRE. JALAVA ANTAL 1846. július 18. — 1909. július 3. Egy sokoldalú és mégis rendkívül harmonikus élet fejeződött be Jalava Antalnak, Társulatunk külföldi tiszteleti tagjának elhunytával. Oly élet, a melynek tartalmából a magyarsághoz és Magyarországhoz való tevékeny vonzalomra talán a legnagyobb rész esik. A finn-magyar rokonságnak és barátságnak leglángolóbb lelkű, legrégibb apostola dőlt ki Jalava Antalban. Még egészen fiatal ember volt, jóval a harminc.zon alúl, mikor nyelvünk iránt érdeklődni kezdett. Nemcsak tudományosan, hanem gyakorlatilag is megbirkózván a nagy nehézségekkel, miket a finn emberre nézve is okoz : már mint magyarúl értő és beszélő férfi járt el hazánkba többszörösen a hetvenes évek óta, s oly odaadással, mit csak a szeretet magyaráz meg, tett szert közviszonyaink alapos SZÁZADOK 1909. VII. FÜZET. 42