Századok – 1909

Tárcza. - Hivatalos értesítő - Választmányi ülés 1909. máj. 27-én 533

14 záczió hívei ellen s amely abban áll, hogy az egyházi vagyon fentartása nemzeti szempontból volt és lesz szükséges. Ha sikerül a történelem tanúságai alapján meggyőződnünk arról, hogy e nagy vagyonok fejében vállalt nemzet-védő kötelezettségnek hogyan tett eleget az egyház a múltban, választ nyerünk arra a kérdésre is, hogy a jövőben mit remélhetünk e javak mai kezelőitől a nemzeti érdekek javára. Történelmünk majd minden lapján találunk — sajnos — szomorú példákat arra, hogy az egyház mint játszotta ki banderiális kötelezettségét és mint állott félre épen a legnehezebb napokban. Elég, ha a magyar történelem leggyászosabb eseményére, a mohácsi csatavesztésre, utalunk s azokra a politikai következményekre, amelyek e vereség folytán előállottak. Nem-e az egyház volt az, amely a nemzetet a német hatalommal szövetségbe hozta s nem-e itt van első csirája a Habsburg-házzal való szövetségnek, amelynek fejében az egyház kiváltságainak védelmét kérte és kapta? Aki semmi egyebet, csak a mohácsi vész eredményeit vizsgálja s ez eredményekben az egyház szerepét kutatja, készen lesz Ítéletével, hogy minő áldozatokat hozott az egyház a nagy vagyonok fejében a nemzeti ügynek és készen lesz véleményével is, hogy minő áldozatokat lehet tőle várni a jövőben. Talán megengedik nekem, hogy végezetül röviden összefoglaljam mindazt, amit e vita során bizonyítani iparkodtam. Iparkodtam igazolni és ugy vélem nem sikertelenül, hogy az egyházi vagyon nem tulajdona az egyháznak, hanem csak haszonélvezetül kapott birtoka és hogy ennélfogva annak állami kezelésbe való visszavétele nem sérelmes a tulajdonjog szempontjából. Beigazoltam, hogy azokat a föladatokat, amelyeknek megoldására vagy szolgálatára az egyházi vagyon a papságnak adatott, az egyház nem teljesítette a múltban sem, annál kevésbbé teljesiti a jelenben, amikor a föladatok legnagyobb részét az állam végzi. Bizonyítottam, hogy gazdasági, szocziális és kulturális szempontból milyen égető szükség van az egyházi javak visszavonására, végül pedig rámutattam arra, hogy nemzeti szempontból is teljesen indokolatlan e vagyonoknak papi kézen való meghagyása. Mindent összefoglalva, bátran elmondható, hogy az indítványom által kívánt reform nem sérti sem a jogos magánérdeket, sem az osztályérdeket, hogy nem sérti a vallást, de még a papság anyagi érdekeit sem, mert hiszen az egyházi javak megszűntével, állami fizetésük biztosítva lesz. Ellenben hatalmas errőforrása volna e reform az