Századok – 1909
Értekezések - TÁRCZY KÁROLY: A czéhrendszer Munkácson 16
A CZÉHRF.N'DSZER MUNKÁCSON. 49 Midőn így ennek a feltételnek is eleget tett és hazajött, megtehette kérését a czéhbeállás iránt, »elmenvén a czéhmesterhez és akarattyát megjelentvén, kit a czéhmester megértvén, a többi czéhmestereket összvegyüjtse, annak akarattyát mondja meg, és így közönségesen megpróbálván, ha erre elégséges tudománya lészen, közikbe bévegyék, a hol pedig nem lenne, bocsáttassék el azon mesterségnek jobban megtanulásáért«.1 A czéhbeállás tömegesen történt rendesen, mert beállani csak vízkeresztkor lehetett, vagy vízkereszttől húshagyóig.2 A próbamunka, melyet később remeknek hívtak, szigorúan elő volt írva, meg volt határozva.3 Készítésük alatt állandóan felügyeltek arra, hogy idegen segítséget ne használhassanak. A tímároknál a próba, illetve remek egy szekernye, egykötős czipellős, egy bőrből való kettős bokorsaru, egyik egytalpú, a másik kéttalpú. Mai értelemben a timársághoz tartozó munkát tulaj donképen nem is készítettek. Ha munkáját megfelelőnek találták, két igazi nagy áldomás után felavatták a czéh tagjává. Az első volt az ú. n. köszönőpohár, mely után ifjúmesternek neveztetett, tizenötöd-napra a köszönőpohár után4 a második, a mesterasztal, mely őt valóságos mesterré avatta.5 Mindkettőnek étrendje szigorúan meg volt határozva. A tímároknál pl. ily renddel : »Elsőben négy szár konczot rizskásával, azután nyolcz csirkét tiszta borssal, fokhaj mával (így !), a kilenczediket szolgáló legényeknek, harmadszor egy fazék sós káposztát szalonnával, negyedszer négy ludat gyömbéres lével a derekát, az aprólékát kásával, ötödször két nyulat fekete lével, négy malaczot töltve, utolszor két fehérpecsenyét ötven pénzzel edgyütt, ezek mellé tartozik hat köböl bort adnia, mellyet a mesterség szeret. Ennek félköblét tartozik másodnapon megmézelni, borsolni, ezeknek pedig is megborsolására választassék két mesterember, és az étkek ízinek jómóddal való megadására, kik, ha ezeket úgy el nem készétenék, a mint a mesteremberek szeretnék, az az két mesterember egy frtra büntettessék.« 6 (Varga III. p.) A csizmadiáknál egy karmazsin száras csizma s egy karmazsin papucs kapczástul volt a próbamű (II. p.). A köszönőpohár sokkal egyszerűbb mint a tímároké, mert csak három tál ételből, egy pecsenyéből és egy köböl borból állott, a mester-1 Csizm. II. Varga III. 2 Cs. 1805. V. 1810. 3 Meltzl szerint nem ! 642. 1. 4 Nem egy év múlva, mint Szádeczky állítja. 57. 1. s Csiz. III. p. szerint »egész mesternek neveztessék«. " A köszönőpohár menüje ugyanilyen, csak a 4 koncz helyett kettőszerepei, a nyúl és malacz hiányzik belőle, s megelégesznek három köböl borral is.