Századok – 1909
Értekezések - THALY KÁLMÁN: A lőcsei fehér asszony 449
466 THALY KÁLMÁN'. kívánja, hogy addig fait accompli legyen, hogy a Géczy Juliánná pere befejeztessék akkorra, hogy a rendek post festa tárgyalhassák csak, mikor már nem lehet segíteni. Ekkor a bíróságot megint összeültetik és mivel a többiek vonakodtak, Felsőbüki Nagy Istvánt és Meszlényit hivatalból kirendelik, hogy ott tartoznak lenni, mint bírósági tanúk, mikor a szerencsétlen asszonyt a hóhér kínzás alá veszi és vallomásra bírja. Eleget írtak, hogy nem lehet így és a magyar törvény tiltja, csak annyit birtak kieszközölni, hogy csupán az elsőfokú torturát hajtsák rajta végbe, hogy tüzes vassal ne égessék. Az elsőfokú torturát úgy értették akkor, hogy a hóna alá erősített kötélen felhúzták őt csigán és a két lábára nagy köveket tettek, a melyeket esetleg még súlyosítottak is azzal, hogy másokat akasztottak hozzá, úgy hogy ezek a szegény áldozatnak az inait meg az idegeit szakították szét. Az ilyen kínzást csak akkor szokták alkalmazni, mikor biztos volt, hogy az illető halálra van ítélve. Itt is meg volt már hozva az ítélet és szeptember 22-én kínozták meg őt a két bíró jelenlétében. A szerencsétlen a kínzás alatt is úgy vallott mindent, mint megelőzőleg, hogy elégette a leveleket, azt pedig állhatatosan elhallgatta szegény, hogy az édes apja miatt tette. Azt mondja Pálffy egyik levelében, hogy igen szép esze van ő kegyelmének, csak kár, hogy úgy alkalmazta azt, hogy mikor az Istennek szolgált, egyúttal az ördögnek is szolgálni akart. A kínzásokat, az inak, erek és idegek irtóztató szétszaggatását kiállotta, de csak annyit változtatott az ítélet szavai szerint a vallomásán, mikor felolvasták, hogy a Telekesi Török Istvánnak szóló levelet törülni kérte, mert arra nem emlékszik, azt nem látta. Egyébként a kínzás alatt is mindenben fentartotta azt a vallomását, a melyet előzőleg tett. Ez történt szeptember 22-én. Azután jött a bíróság jelentése a pörirat mellett, — a Koháry-levéltárban sok más adat is van és egyes actákból több példány, mondom — jött a bíróság jelentése, hogy Károly császár azt parancsolta, hogy fait accomplinak kell lenni az országgyűlés összeülésére, t. i. 29-ikére ; megjött a jelentés, hogy ő felsége, parancsa végrehajtatott, megkínozták a szerencsétlen úrinőt és a kínzás alatt is megmaradt előbbi vallomása mellett, egyedül csak Telekesi Török Istvánt