Századok – 1909

Értekezések - THALY KÁLMÁN: A lőcsei fehér asszony 449

A LŐCSEI FEIlÉlt ASSZONY. 463 évi adót is, mert a vásárhelyiek nem tartják ám Károlyi Sándort földesúrnak, hanem Excellentiádat és megküldték Excellentiádnak a félévi árendát. Elbeszélte azután, hogyan szabadult ki a budai vár kazamatáiból. Bercsényi meg is írja részletesen, hogy csodával határos módon kiszabadulván Budáról, Lengyelországba ment. Utóbb azután tudjuk, hogy Rodostóban főudvarmestere lett Rákóczinak, Francziaországban lovas ezredes volt, bizalmas embere volt Péternek, a kivel oroszul tudott beszélni, szóval csodálatos szerepű ember volt. Pálffy azonban nem volt feledékeny ember. Mikor elmultak a zajos napok, a koronázás, és sürgetés czéljából megint odament a szép asszony, azt mondotta, hogy mutassa most már meg a leveleket. Mely leveleket ? A melyekről beszélt, hogy Rákóczitól, Bercsényitől ilyen levelei vannak. Halogatta, hogy majd-majd, de már akkor nem voltak meg a levelek, mert elégette azokat, ezt azonban nem merte bevallani. Mit csinált, mit nem csinált a szerencsétlen asszony, de egyszer C3ak elhívták őt Herberstein­hoz, a hadi tanács elnökéhez, a ki azt mondotta, hogy már ki van állítva a donatio a dolhai birtokokra vonatkozólag, csak a király nem írta még alá. Tudniillik Löffelholz elfogatott és ide­küldött egy csomó kurucz-levelet, a melyeket Lengyelországból küldöttek. Ügy látszik, Bercsényi küldötte, mert Rákóczi azt mondja memoire-jaiban, hogy ő egyetlen egy hívének sem írt levelet. Löffelholz elfogatott egy ilyen levélküldeményt és fel­küldte Bécsbe a hadi tanácshoz. A szép asszonyt Herberstein is ismerte és azt mondja Géczy Juliánná : majd a guta üt belém, mikor látom, mit küldött Löffelholz uram, micsoda elfogott leveleket. Az Esterházy Dánielnek szólóban benne van a Géczy Juliánná név is, hogy tud a dologról, ő is kapott egy csomó levelet, remélhetőleg kézhez is juttatta. Erre persze megrémült és bevallott azután annyit, hogy igaz, hogy ő is kapott leveleket, de azokat nem juttatta kézhez. Hát hol vannak ? Már meg­mondtam Pálffy uramnak, hogy majd elhozom. Erre elbocsá­tották. Akkor gondolkozóba esik, megrémül, hogy csávába került, most már nemcsak Pálffy, hanem Herberstein is tudja és így, elbódúlt fejjel fogadott egy fuvarost és elszökött Pozsonyból

Next

/
Thumbnails
Contents