Századok – 1909
Értekezések - THALY KÁLMÁN: A lőcsei fehér asszony 449
458 THALY KÁLMÁN'. segítésére, mert gazdagodási vágy sok volt benne, birtokszerzésről szól itt tömérdek levél és ebben úgyszólván kielégíthetetlen volt. Lőcse feladása után is első dolga mindjárt az volt, hogy kérte, hogy férjének és a kurucz-pártnak lefoglalt birtokait a kincstár adja ki neki. Ide vonatkozik több levele. Hogy ez tényleg így történt, erre vonatkozólag érintettem már Rákóczi följegyzéseit és erről szól számos levél is. Hogy pedig ez nem mese, nem rege, hanem valóságban Géczy Juliánnának volt ebben nagy érdeme, azt egykorú adatokkal tudom bizonyítani. Előadásom bevégzése után fel fogom olvastatni az erre vonatkozó néhány levelet. Tudniillik Illésházy Miklós grófhoz, az udvari kanczellárhoz, az akkori birtoklefoglaló commissariushoz folyamodott Géczy Juliánná, hogy a Korponay lefoglalt birtokát adják neki vissza, mert ha a férje Rákóczi-párti is, ő adatta fel Lőcse várát. Erre Illésházy felelt is és levelében egy helyütt azt mondja : »bezzeg jól szolgált kegyelmed magának és famíliájának Lőcse város dicséretes feladásában«. Ezt maga az udvari kanczellár írja Géczy Júliának még azon 1710-iki esztendőben, a mely év februárjában Lőcsét feladták. 1710 szeptember 2-án írt Bécsből választ Géczy Juliánnának. Nemcsak válaszol benne, hanem kioktatja, milyen folyamodványokat adjon be, hogy adják-e nova donatio gyanánt stb., szóval kitanítja és azt mondja, szívesen szolgál neki, bár előtte még ismeretlen. Ez az ismeretlenség azonban nem soká tartott. Előre kell azonban bocsátanom, hogy Andrássy István, kivel állítólag bizalmas viszonya volt Géczy Juliánnának, mikor a császári amnestiát elfogadta és császárpártivá lett, az 1710. év hátralevő őszét és telét Rozsnyó várában töltötte, Krasznahorka vár tövében, a mely vár még akkor Rákóczi-párti volt, még pedig testvéröcscse által védelmezve. Többször megkisérlette öcscsét is rávenni a capitulatióra, de egyelőre nem sikerűit. így Lőcse városába is lekísérte őt Korponayné Géczy Juliánná, mert itt van egy levele Andrássy István bizalmas viszonyáról ; 1711. év elejéről, a mikor még javában tartott a kuruczvilág, szintén itt van egy levele Rozsnyóról, a hol folyamodik báró Meixner kamarai császári biztoshoz, hogy adja át