Századok – 1909

Történeti irodalom - Gyulai Pál: Kritikai dolgozatok. Ism. V. J. 437

438 TÖRTÉNETI IRODALOM. elavulására ; másfelől pedig Gyulai írói nagysága, eszméinek eredetisége s gazdagsága szintén megőrzi a változó irodalmi ízlé3 hullámveréseitől, a melyek a Petőfi-utánzók egész seregét eltemethetik (a mint hogy jórészt már el is temették), de a valódi művészet beható elemzését, a Petőfi, Arany János és Tompa költészetének kritikai méltánylatát hiába ostromolják. Szóval e dolgozatok nem még mindig értékesek : hanem absolut becsük is kétségtelen. Irodalomtörténeti és aesthetikai szempontból egyaránt fölötte fontos dolgozatok gyűjteménye e kötet, a melynek folytatása sem soká késhetik. A Petőfiről szóló tanulmány történelmi adataiban, Petőfi életrajzában találunk ugyan több tévését ; de az egész tanulmány — mint ismeretes — az első derék méltánylata a legnagyobb magyar lyrai költőnek. Ebben és a Szépirodalmi Szemlében először emeli ki Gyulai a népnemzeti költészet haladását szemben a romanticismussal, a mely Kisfaludy Károly és Vörösmarty költészetében már a népiessel érintkezett, de diadalra Petőfi és Arany János juttatta. Toldy Ferencz Vörösmarty után csak epigonokat látott költőink között, s Gyulai e tarthatatlan véleményt éppen oly őszinte hévvel ostromolta, mint a hamisítatlan művészet sajátságainak gyökeres elemzésével s az új irány életrevalóságának tántoríthatatlan hitével. S jóllehet Eötvös és Kemény bárók megelőzték nagy költőink méltánylatában Gyulait : voltakép mégis az övé az érdem, hogy a nemzeti közvélemény fogékonyságát derekasabban rájok irányozta. E mellett a népköltészet kincseinek adalékaival erősíteni törekedett nemzetünk fogékonyságát, a mely hova-tovább fokozódott^ égészen addig, hogy a Kisfaludy-Társaság szakszerűen folytathatta Erdélyi János kezdeményét. Azonban jóllehet irodalmunk fejlődése szempontjából különösen becseseknek tartjuk Gyulainak e most külön kötetben megjelent dolgozatait : tisztán a művészi ízlés tekintetéből is nem kevésbbé tanúlságosak. Csak azon polemikus levelekre hivatkozunk, a melyekben a művészi szerkezet és külforma jogaiért küzd Gyulai, s a melyekben a történetírás nagy mestereit is szem előtt tartja. Fejtegetései jelenleg is éppen olyan alkalomszerűeknek tetszenek, mint az ötvenes években voltak. S noha a közelebbi évtizedekben egy pár kitűnő jelenséget láttunk e téren, valljuk meg, hogy a történetírás művészibb formájára vonatkozólag még mindig sokat okúihatunk Gyulai tanításaiból. V. J.