Századok – 1909

Történeti irodalom - Takáts Sándor: A magyar gyalogság megalakulása. Ism. A–E. 425

430 TÖRTÉNETI IRODALOM. A hajdún és haramián kivűl elemei a magyar gyalogságnak a martalóczok, ezek a »kóborló latrok, zsiványok és tolvajok (122. 1.)«, a talpasok és a pandúrok. A sok zsiványságuk bizonyítása után szinte jól esik, hogy a pandúrok rablásai a könyv keretein túl eső XVIII. századi adatokkal vannak igazolva. Ugyancsak elemei a gyalogságnak az uszkókok, a kik »a békés lakosságnak kimondhatatlan kárt okoztak (144. 1.)«. Lassanként kivesztek ezek az elnevezések és minden katonát hajdúnak neveztek. A szárazföldi gyalogság leírását követi a vízi haderő leírása. A naszádosok vagy csajkások osztályának »keletkezése egyidejű a török hatalomnak a Dunáig való terjedésével«. Szükség volt rája a védekezés szempontjából. Ez a fejezet különben nem egyéb, mint rettenetes támadás Szentkláravnak A dunai hajóhadak története czímű műve ellen. Mivel mi ennek védelmét feladatunknak nem tarthatjuk, a szerző pedig mindig ez ellen a munka ellen polemizál, csak annyit jegyzünk meg, hogy állításaiban és magyarázataiban itt is találunk bizonyos nagyobb önkényességet. A nélkül hogy ezzel állítása ellen tiltakoznánk, mégis meg kell jegyeznünk, hogy pl. a »hungerischen fussvolk«nak (158. 1.) »naszádos« szóval való fordítását erőszakosnak kell tartani és az ilyen fajtájú bizonyítékok nem erősítik azt az álláspontot, hogy a naszádosok gyalogosok voltak. Ügy látszik, ezt különben is kár olyan hévvel bizonyítani, mert a dolog lényegéből következik, hogy mások nem is lehettek. A mint a hajdúknál sehogy se lehetett e könyv alapján tisztába jönni azzal, milyen eredetű volt nemzetiség tekintetében a szárazföldi magyar gyalogság, ugyanez áll a naszádosok nemzetiségére vonatkozólag is. Szentkláraynak van ugyan mit hallgatnia azért, mert a naszádosokat ráczoknak teszi meg, noha egyébbel, mint a szerző legkategórikusabb kijelentésével itt is aligha van igazolva az, hogy magyarok lettek volna. Ellenben az ilyen kijelentések értékét is lerontják az efféle mondatok : ráczokat katonának csak akkor fogadtak, a mikor a magyarok és a megmagyarosodott ráczok a nemzeti felkeléshez csatlakoztak (169. 1.). Innét kiviláglik, hogy ráczok is voltak és erre hivatalos jelentés is van czitálva. Egy helyütt kijelenti, hogy »a nemzeti felkelés idején szerb naszádos nép nem is létezett (171. 1.)«, holott előbb (169. 1.) az áll, hogy a Bethlen Gábor fölkelése idején a magyar naszádosok helyébe fogadott ráczok derekasan harczoltak a magyarok ellen. Ennél talán mégis figyelmesebb lehetne egy író a maga munkájával szemben. A naszádosok szervezete és beosztása »sokban hasonlít a gyalogrendéhez, de mivel a naszádosság a szorosan vett gyalog-