Századok – 1909

Történeti irodalom - Takáts Sándor: A magyar gyalogság megalakulása. Ism. A–E. 425

428 TÖRTÉNETI IRODALOM. sát : »bár Reichersdorfer nem említi e gyalogok nemzetiségét, bizonyos, hogy azok nagyobbrészt székelyek voltak (17. 1.)«, mégse lehetne szó nélkül hagyni, ha valamivel alább nem volna az az állítás, hogy »a városok őrségei természetesen nem elégíthették ki a gyalogság után való nagy keresletet (18. 1.)«, a mely után úgyis mindegy, magyarok voltak-e, vagy sem, mivel úgyse belőlük lett a magyar gyalogság, hanem a »lakóhelyükről elűzött és foglalkozás nélkül szűkölködő jobbágyokból, pásztorokból (18. 1.)«. Ezekben ismét »elsőrangú katonai anyag kínálkozott (18. 1.)«, noha puskásoknak kellettek, de »természetesen puskájuk nem igen volt (18. 1.)«. Ezek az emberek voltak a hajdúkkal szemben a darabontok (33. 1.). Ezek a gyalogosok vagy a XVI. század 10-es éveiben, vagy a XVI. század közepén magyarrá váltak ugyan, de »a régi szláv eredetű gyalogságnak a hatása mégis meglátszott« rajtuk (22.1.). Nem tudjuk ugyan, miért kellett a városi magyar katonának és a magyar parasztnak megmagyarosodnia, de azt se értjük, miért kell két fejezettel előbb e szláv katonákat lekicsinyleni ; mert milyen lehetett az a katonaság, a mely ettől tanult ? Már pedig a darabontok a szlávoktól, a hajdúk meg a darabontoktól tanultak, még pediglen azért, mivel a hajdúknak katonai szervezetük nem volt (34. 1.). De mivel minden hatás kölcsönös és itt ki van ugyan jelentve, hogy »lépésről-lépésre kimutatható, miként terjed a szláv gyalogsági szervezet (22. 1.)«, kimutatva azonban egyelőre csak az van, mit vettek át a hajdúktól a darabontok : a portyázást és a hajdútánczot, ennek következtében a tanító lekicsinylése nem érintheti a tanítvány kiválóságát. Ez a katonaság volt az, & mely megvédte Magyarországot és a bécsi kormányszékek mégis megbízhatatlannak és fegyelmezetlennek hirdették. Láttuk már, hogy a hajdúkért kezdettől fogva nem lelkesedett Magyarország és a Jagelló-kori törvényeket a hajdúk ellen éppen nem lehet a németek ellenszenvének tulajdonítani, és ha ezek féktelenségei miatt lehetett 1514-ben használnia a »depereat« szót, miért nagyobb bűn az, ha később a német (a mi Takáts szerint egyenlő a magyar országgyűléssel is) akarja megrendszabályozni rablásaikat, a melyeknek rettenetes gyakori voltát ő maga példákkal igazolja. Az egykorú Szamosközy pl., mikor felsorolja Erdély romlását, így ír róluk : »Harmadik romlása Erdélynek. Mikor Zsigmond elszálla Kolozsvár alól és Dévára mene, Básta ez idő alatt hajdúit mindenfelé kibocsátá, mindenütt dúlának, fosztának és rettenetes kóborlást tőnek«1, pedig őt csak nem lehet németnek megtenni, 1 Szamosközy Tört. Maradványai IV. k. 102. 1.