Századok – 1909

Értekezések - TÁRCZY KÁROLY: A czéhrendszer Munkácson 16

30 DR. TÁIiCZY KÁROLY. figyelmeztette a jelenlevőket a legfontosabb kötelességekre (1842 márcz. 29). Ima alatt az ajtó zárva volt, sa kit e pillanat az ajtón kívül talált, már büntetést fizetett (6—12—24 krt). »A leg­utolsó legény (t. i. a legfiatalabb) a társaság gyűlése alatt tarto­zott mindvégig felállani, az ajtókilincset tartván és mindaddig, valameddig a bajok végződnek, a ki és be való járkálást tiltani és míg a fődékány a ládafelköszöntőt el nem mondja, senkit is az ajtón bébocsátani nem szabad.« 1 A panaszt, ülőhelyéről felkelve, a láda előtt mondotta el a legény »egész illendőséggel, mosolyodás, egyszersmind mérgelődés nélkül« (gubás VII.). A vádlottat erre az időre az utolsó legény kivezette. Miután így minden ügyüket elintézték, a gyűlés berekesztése ismét fohász­szal történt, melyben a dékány egyszersmind figyelmeztette a legényeket a szigorú titoktartásra (gubás X., 24.), így köszönvén : »Áldom és dicsérem a felséges Istennek szent nevét érette, hogy minket minden ügyes-bajos dolgoknak véghezvitelére megsegí­tett. Most tehát már ki mit hallott vagy látott e ház négy falai között, azt ki ne merészelje mondani sem apjának, sem anyjá­nak, sem barátjának 1 forint büntetés terhe alatt, hanem a jót Isten rejtse szivébe, a rosszat pedig távoztassa. Szivemből kívá­nem.« így megy ez a többi gyűléseken is. A rendetlenségnek, pontat­lanságnak, lármának nincs semmi nyoma a mesterek gyűlésein sem. Ha mégis megtörtént, hogy az egyik mester »nem gondolván a közgyűlésen a hely, a gyülekezet és illendőség szentségével« lármázni kezdett, 5 Rfrtig megbüntették. S 1 Rfrtig azt, a ki a főczéhmestert meghazudtolván, azt felelte gorombán vissza, hogy »nincs igaza«. Privilégiumaikon kívül szigorú erkölcsi szabályaik különösen a vallásosságot és a jó erkölcs ápolását írták elő. A Perencz-féle oklevél csak azt mondja, hogy a kath. vallású 2 mesterek köte­lesek a fertályesztendei kántormisén 3 megjelenni, a proces­siókon, úrnapi körmeneteken zászlóval résztvenni.4 Erkölcsi szabályaik azonban szigorúan meghágj'ják a mesternek, legény­nek, inasnak egyaránt a templombajárást s az istenes életet. A melyik legény vasárnap vagy ünnepnapokon kétszer (délelőtt és délután) templomba nem ment el, s magát a dékánynál el-1 A nemes es. ifjúság társaságbéli tiszti kötelességek. 1800. jul 13. 4. pont. Gubás czéh. U. a. 1844. 2 Ezért még sok baj van. Ezt ugyanis mindenkire nézve kötelezővé akarták tenni. 3 A csizmadiák számára külön kántormise. 1841. aug. 23. 4 A cs. zászlója most is megvan a kath. templomban, de a vargák gy-ülésükön a zászló csinálását jobb időkre halasztották.

Next

/
Thumbnails
Contents