Századok – 1909

Történeti irodalom - Középkori Krónikások. Szerk.: Gombos F. Albin. Ism. Márki Sándor 247

249 történeti irodalom. 242 királyné, 16—30.) Mária és Zsigmond eljegyzéséről ; de egyiket sem említi bibliographiájában. így a 8. lapon azt sem vette észre, hogy a Kisfaludy-Társaság XX. Évkönyvéiben Monaci Lőrincz idézett verse egészen le van fordítva magyarra. Ezek azonban inkább hiányok, mint hibák s Dékáni könyvét azzal a jóleső érzéssel tesszük le, hogy a magyar irodalom ezzel és Tór értekezésével valahára méltó alakban rótta le kegyeletét Küküllei iránt. A VI—VII. kettős kötet Liudprand történeti munkáival a XIV. századból a tizedikbe vezet bennünket vissza. A terjedelmes (8—72. 1.) bevezetést a cremonai püspök koráról, életéről, munkáinak méltatásáról s a magyarokról tett feljegyzéseiről dr. Gombos írta meg, a kit már mint Paulus Diaconus életíróját és fordítóját ismerünk. Párhuzamot is vont (a 17—18. lapokon) a két lombárd történetíró közt. Nem írt egyszerűen Wattenbach, Dümmler, Maurenbrecher, Köpke, Dändliker, Müller, Waitz, Köhler és mások nyomán, hanem Liudprand művei és a rávonatkozó gazdag irodalom alapján önállóan alkotta meg véleményét. Azonban jó lett volna, ha követi munkatársának, Dékáninak módszerét s a jegyzetekben elszórva említett irodalmi műveket összefoglaló bibilographiában is felsorolja ; legalább oly terjedelemben, mint azt Chevalier teszi a középkor történeti forrásairól írt nagy művében. Nálunk idáig csak Gaál Lajos foglalkozott Liudpranddal valamennyire ; Szabó Károly, Salamon, Pauler, Marczali csak a magyarokra vonatkozó feljegyzéseit bírálgatták, de — mint Gombos a 39. és 44. lapon megjegyzi — sohasem egyezően. Szerinte (42. 1.) Liudprand a legnagyobb mértékben megbízható, a hol mint szemtanú tudósít bennünket ; szándékosan pedig egyebütt sem hamisítja meg híreit, csak gyenge kritikával és utánjárás nélkül dolgozza fel az Antapodosis hézagos anyagát. Legönállóbb Gombos a »L. és a magyarok« cz. fejezetben (43—72.1.), a melyben kimutatni törekszik, mennyit lehet elfogadni L.-nak a magyarokra vonatkozó adataiból. Ebben is kiemeli (47. 1.), hogy egészben véve igazat ír a kalandozó magyarokról. Itt különösen chronologiáját hibáztatja, de pl. Pavia 924. márczius 12-iki pusztulására nézve (63. 1.) igazságot ad neki. Sikerült a L. munkáiról szóló fejezet is (28—42. 1.) ; jellemzései jók, de talán nagyon is szigorú L. verseivel szemben (33. 1.). Furcsának találja (34. 1.), hogy még a kalandozó magyarok vezérét is szónokoltatja ; de hát kit szónokoltasson, ha nem a magyart ? Van benne néhány ellenmondás ; pl. a 33. lapon megdicséri, hogy durva kifejezéseket alig használ ; s mindjárt a SZÁZADOK. 1909. III. FÜZET. 17