Századok – 1909

Értekezések - MADZSAR IMRE: Egyének és tömegek a történelemben - I. 1

8 DR. M ADZSAR IMIÍE. írásunk itt abban a helyzetben van, hogy egy igen érdekes példára hivatkozhatik a tatárjárás történetírójának, Rogeriusnak művében, a ki, midőn az ország romlásának okait jó részben a közállapotokban és közhangulatban keresi s öt pontban egy-egy communis opinio-nak nyújtja vázlatos képét, nemcsak a Pragmatismus követelményének tesz eleget, hanem valósággal némi kezdetleges sociál-psychologiai történetírás képét mutatja nekünk. Egyébként újabb munkájában (Moderne Geschichtswissenschaft) már maga Lamprecht sem tünteti fel úgy a dolgot, mint régebben — s ezt Szentpétery jellemzésével szemben hangsúlyoznunk kell, — hogy t. i. a történetírás egészen a »kultúrtörténeti módszer« eljöveteléig az individualismus ködében tévelygett, hanem a fejlődést akképen rajzolja meg, hogy az individuál-psychologiai és sociál-psychologiai történetírás egymást váltogatták. Olyan korszakokban, melyekben a közállapotok nyugodtak voltak s aránylag hosszabb időn át kevésbbé változtak, a történetírásnak nem igen volt érzéke az iránt, a mit korszellemnek nevezünk, hiszen az egyén és a köz sokkal inkább egybeestek, az egyén jórészben typus is volt s azután minthogy a történelemből, a változások leírásából az, a mi állandó, mintegy magától kiesett. A társadalomlélektani erők jelentőségét és igazi természetét csak az átalakulások és átmenetek korszakaiban ismerték fel, a mikor az egyén és a hagyományok között szakadások és disharmoniák keletkeztek, s a mikor az utóbbiaknak hatalmas gátló erejét az egyén önmagán érezhette. Helyesnek látszó gondolat, a mely a mi krónikásunkra igen szépen ráillik. Rogerius abban a korban ír, a melyben a magyar társadalom az Árpád-kornak, de talán az egész középkornak legmélyebbreható convulsióit élte át. Mindenesetre jól teszi Szentpétery, mikor hangsúlyozza azt, hogy a történetírásban mindig volt helyük a tömegeknek és társadalmi csoportoknak, mindazonáltal az ő jellemzésében mégsem domborodik ki eléggé egy körülmény. Az t. i., hogy nem azon fordul meg a dolog, volt-e szó vagy nem a régibb történetírásban tömegekről, társadalmi és szellemi közösségekről, hanem azon, hogy abban a képben, melyet a történetírás egyes nagy