Századok – 1908

Történeti irodalom - Weber Samu: Harmadik pótlék Wagner Szepes megye Okirattárához. Ism. Kemény Lajos 845

• TÖRTÉNETI IRODALOM. 845 Pancatantra vándorút] ának a magyar művelődéstörténetben is nagy jelentősége van. A két kijelölt feladat közül az egyiket évek előtt megpróbáltuk Katona támogatásával megoldani ; a másikra most Bittenbinder pontos, figyelmes kutatásai vetettek világot. Ezzel a Pancatantra magyar vonatkozásai a két legfőbb pontban tisztázva vannak. GÍLOS REZSŐ Harmadik pótlék Wagner : Szepes megye Okirattárához. (Supplementuni III. Analectorum terrae Scepusiensis.) összegyűjtötte Webei Samu. A M. Tud. Akadémia támogatásával kiadja a Szepes-megyei történelmi társulat. Lőcse, 1908. Reiss József kny. 8-r. IV, 370, 2 1. (A Szepes-megyei történelmi társulat Évkönyve, Xl-ik évf.) Mint a Szepes-megyei történelmi társulat Évkönyveinek tizenegyedik évfolyama jelent meg a czímben megnevezett Oklevéltár, néhai Weber Samu tagtársunk gyűjtő buzgalmának érdemes tanúsága. Az oklevelek az 1300-tól 1811-ig terjedő évekből valók s leginkább a szepességi városok múltját, különösen a lengyel uralom alatt, világítják meg. Városi szabadalmak, közigazgatási szabályrendeletek, czéhszabályok, vásártartási engedélyek, az u. n. fraternitások czikkelyei, határjárások, városi számadások, az igazságszolgáltatás múltjára vonatkozó adatok váltogatják egymást, s közbűi egy Thurzónak végrendelete, a lőcsei jezsuita gymnasium felállításáról szóló okiratok, Mária Terézia királynénak a kivándorlás megakadályozását czélzó rendelete teszik változatossá a sorozatot. Mily szükséges volt ez oklevelek összegyűjtése és kiadása, arról a Schmauck és Hradszky által gyűjtött s az 1889-ben megjelent és szintén a Szepesség múltjára vonatkozó oklevéltár előszavából is értesültünk, melyben Hradszky panaszolja, hogy számos, Schmauck által a mult század elején másolt okiratnak eredetijét már nem találta fel az illető levéltárakban. Intő példa, hogy okleveleink publikálásával siessünk. A mi Weber előttünk fekvő közléseit illeti, némi megjegyzéseket nem hallgathatunk el. A tulajdonneveknek nagy betűvel írása, az egyöntetű orthographia úgyszólván kötelező szabály, s az első helyen közölt oklevélben az egymásra következő »terre« és »praedictus« szavakban a következetlen helyesírás szemet szúr. A hiányzó írásjelek pótlását, a rövidítések megfejtését elvárjuk a közlőtől és szerkesztőtől ; a 7. sz. oklevél keltével nem barátkozhatunk meg ; a fejezet-czímek nem fedik teljesen az oklevél tartalmát s az oklevelek régibb — nem jelzett — insertumokat