Századok – 1908
Értekezések - CSÁSZÁR ELEMÉR: Orczy Lőrincz és a Tisza-szabályozás - I. közl. 29.
36 CSÁSZÁR ELEMÉR. az állapotok, egyenesen lehetetlenség volt hajózásra csak gondolni is. Ha visszaemlékezünk a föntebb vázolt körülményekre, a meder eliszaposodására, a folyók mélyén rejtezkedő vagy kiálló fatörzsekre, a sok malomra és halászó gerendára, nem csodálkozhatunk, hogy nemcsak rendes teherszállításra nem használták a Tisza mellékfolyóit, de még a Tiszán is csak az állami sót szállították — ha ugyan a vízállás megengedte, mert nyáron gyakran megesett, hogy még Tokajig sem jutottak el a bárkák,1 ) tavaszszal pedig igen sokszor, mint Széchenyi mondja, a folyó egészen elenyészett az árvíztenger közepette.2 ) És ki hinné, hogy ez a nép, melynek a halászat egyik legkedveltebb foglalkozása volt, és a melyet, életét folyók partján és lápok között töltve, úgy képzelünk el, mintha hozzá volna nőve csónakjához, hogy ez a nép, kivéve a tiszamentit, nemcsak idegenkedett a víztől, hanem még csónakon sem járt rajta. Szinte nem hinnénk a szemünknek, mikor egy egykorú jelentés a Bodrogról szólva így beszél : »nullo navigio utitur, genius etenim indolesque huic adversatur«,3) ha nem volna rá egy másik tanunk, Orczy Lőrincz, a ki még a tiszaparti emberről is azt állítja, hogy bár ismeri a tutajt és kisebbfajta csónakot, mégis úgy kellett neki példával megmutatni, hogy a folyót teherszállításra is föl lehet használni, és hogy csak így tudott kedvet ébreszteni benne a közlekedő eszközök használatára.4 ) Ezek az állapotok nyilvánvalóvá teszik, hogy a míg a folyamszabályozás kérdése egyesek vagy a vármegyék jóvoltára marad bízva, a míg, hogy újra Széchenyit idézzük, ki nem emelik a provincialismus nyűge alól, nem lesz semmi eredmény.5 ) Közbe kellett lépni az államnak. Mária Terézia kormánya hozzá is fogott a folyamszabályozásokhoz. A 40-es évek végén megbízta Károlyi Ferencz grófot a Tisza szabályozásával,6 ) de ennek a megbízásnak nem volt más eredménye, mint egy pár akta és egy tiszai térkép, mely azonban a különböző kormányszékek levéltáraiban addig ') Orczy jelentése a Helytartótanácshoz, 1775 szept. 30-án. A jelentés elveszett, csak a tanác3 gazdasági bizottságának jegyzőkönyve tartotta fön a tartalmát. U. o. M. udv. kancz. 1776: 3057. 2) Véleményes jelentés, 42. 1. s) Schuda memoranduma (csak kivonatban van meg). Orsz. Levéltár. M. udv. kancz. 1776 : 3057. 4) Véleményes jelentés, 58. 1. 5) Orczy jelentése a tanácshoz, 1775 máj. 21-ről. Hivatalos másolata Orsz. Levéltár. M. udv. kancz. 1775: 2898. 6) Említi Orczy és igazolja a Helytartótanács. U. o. M. udv. kancz. 1775: 240.