Századok – 1907

Értekezések - VISZOTA GYULA: Gróf Széchenyi István a gymnasiumban 912

GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN A GYMNASIUMBAN. 919* szemeim. Ha nyilvános tanodába-járok, és nevelőim nemcsak nem hátráltatják, sőt előmozdítják, miszerint tanuló társaimmal contactusba jöjjek, és ezeknek nagyobb része néha-néha irgalmatlanul földhöz vág.... élhettem volna-e tovább .... azon kéj ábrándban, . . . hogy én legerősb vagy csak igen erős vagyok ? « Még erősebben nyilatkozik tanulókoráról s már a vizsgálataira is kiterjeszkedik ugyanazon művében (9. 1.) e szavaival : »Lelki tehetségeim igen lassan fejlődtek, igen későn érleltek, úgy hogy felette nehezen és keveset tanultam, és ekkép az, a mit tudtam, engem nyilvános tanodában igazság szerint okvetlen a szamárpadra emelt volna. Ámde azért mert datur modus in rébus, minden examen után... elmúlhatatlanúl stereotip ezen nagy igazság vagy jobban mondva óriási hazugság ragyogott tanodai bizonyítványaim lapjain : calculum eminentiae meruit. És ha nyilvános tanodába járok, ilyes történhetett volna-e ? Vielleicht ex gratia nem 2-ae classis, de eminens bizonyosan nem.« Erős gúny szól e sorokból, és kétségtelen, hogy nagyon rikítóan jellemzi tanulmányait, a miként e mű minden lapja ily keserűséggel van telve. Tény azonban az is, hogy Széchenyi nemcsak élete végén gondolkozott így, hanem előbb is. Már Hitel cz. művében is (5-ik kiad. 85. 1.) gúnyosan szól egy főrendű magyar vizsgálatáról, de még gúnyosabban nyilatkozik Naplójában, 1835 aug. 9-én, mikor valakiről ezt írja : »Glück, dass er in unseren lateinischen Schulen nicht der 1-te Eminent war !« Az akkori nevelés ellen lényeges kifogásai voltak Széchenyinek. A saját házi neveltetése ellen Önismeret cz. művében (6. 1.) így nyilatkozik : »Ha saját életemre visszatekintek, mikor 10—12 éves voltam, óh mily boldogtalannak éreztem magamat, hogy nekem, egy gazdag és nevezetes család fiának, akkor, mikor velem egyévű s nevelésem helyén lakó paraszt gyerkőczök az udvari kertben dolgozva a szabad ég boltozata alatt a tiszta léget szívták és a nagy világot.. , bámulhatták, akkor én egy szűk, sötétke, nedves szobácskában, latinúl a könyvbe kötött orbis pictust voltam kénytelen rágni, megemészteni. Igazi satyra volt is ez a nevelésnek philosophiájára, valamint az is, hogy azon időben a quae moribus solum-mal és simplicium leges-sel kínoztatám és saturáltatám ; úszni ellenben 28 éves koromban, korcsolyázni pedig még néhány évvel később tanulgattam, mód nélkül sok víz-ivás és vajmi sok fájdalmas hanyattesés után« ... stb. De nemcsak a saját neveltetéséről volt Széchenyinek ez a véleménye, hanem általában az egész kor nevelési rendszeréről, mint ezt Hitel cz. műve (46. 1.) bizonyítja, melyben így fejezi ki gondolatát : »A nevelés tárgyában t. i. testünk kifejlődése, statusunkhoz szükséges tanulásink s társaságban múlhatlanúl tudnivalóink közt