Századok – 1907

Történeti irodalom - Šufflay Milán: Die dalmatinische Privaturkunde. Ism. Szentpétery Imre 75

TÖRTÉNETI IRODALOM. 75 Die dalmatinische Privaturkunde. Von Milan v. Sufflay. Wien, 1904. Carl Gerold's Sohn. 8-r. 2, 166 1. (Sitzungsberichte der kais. Akademie der Wissenschaften in Wien. Philosophisch-historische Klasse. Bd. CXLVII.) A szerző — mint maga elmondja — tanítványa volt Smiciklas tanárnak, a délszláv Akadémia elnökének, s mint ilyen részt vett a Smiciklas szerkesztésében megjelenő Codex di/plomaticus regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae új kiadásának előmunkálataiban. Ez alkalommal a dalmát tengerparti városok levéltárainak legnagyobb részét átkutatta s így bőséges alkalma nyílt a dalmát oklevelek tanulmányozására. Ezen tanulmányainak eredményeit foglalta össze a dalmát partvidéki magán okleveles praxisról, különösebben pedig a közjegyzői oklevelekről szóló munkájában. Nagy apparátussal, sőt a dolog jelentőségéhez mérten néhol talán kelleténél is nagyobb részletességgel fejtegeti a közjegyzői intézmény fejlődésének fázisait és azon változásokat, melyeken a dalmát magánoklevelek átmentek a X-ik század elejétől, mikor az első magánoklevél megjelenik, a XV-ik század elejéig, mikor a velenczei uralom megszilárdulásával a dalmát oklevelek praxisa is véglegesen kialakúl. Elég érdekesen fejtegeti, miért nem mutatható ki közvetetlenűl, hogy a dalmát notariusok intézménye a római tabelliók intézményének folytatása, mint pl. az itáliai notariusoké ; bár a dolog nemcsak a hasonló fejlődés alapján, hanem különösen a zárai oklevelekben mutatkozó római reminiscentiákból következtethetően is valószínűnek látszik. Az itáliai longobárd s a frank befolyás hatása látszik eleintén a dalmát notariusi intézményen, majd a XII-ik század közepe óta, mióta az igazi, hivatásos notariusok feltűnnek, az olasz közjegyzői intézmény hatását látjuk, a mi főleg annak tulajdonítható, hogy az Itáliában tanuló clericusok — mint spalatói Tamás is — jókor megismerkedtek az olasz notariusi intézménynyel s azt az Itáliában megismert formák szerint plántálták át a dalmát városokba. Ennek a következménye az is, hogy a XIII-ik században kizárólag egyháziak gyakorolják e tisztséget s csak a XIV-ik század folyamán szorítják ki őket az Itáliából beözönlő világi notariusok. Az oklevelek formájának fejlődése a notariusi intézmény fejlődésével párhuzamosan halad, s a mint az olasz notariatus lépésről-lépésre erősödő befolyást nyer a dalmát praxisra, úgy közeledik az oklevelek formája is az olasz közjegyzői oklevél formájához, hogy végűi a XIV-ik század végén teljesen egyezővé váljék azzal. Ezen fejlődést az oklevél egyes részeinek vizsgálata is mutatja, de a formulák