Századok – 1907

Értekezések - KÁROLYI ÁRPÁD: Bocskay és a bécsi béke 1

BOOSKAY ÉS A BÉCSI BÉKE.*) Háromszor három emberöltő ért véget az óta a deczemberi nap óta, a melyen az alkotmányáért s a lelkiismeret jogaiért osztály- és valláskülönbség nélkül vállvetve küzdő magyarság vezérének, Bocskay Istvánnak összetört testéből a törhetetlen lélek kiköltözött. Igazán törhetetlen, aczélkemény lélek . . . . . . Szilárd és eltökélt akarat, szívós és csüggedetlen, a cselekvésben néha kegyetlenségig menő erély s bölcs óvatossággal párosult merészség voltak fő alkatelemei e léleknek, melybe keskeny ugyan, de mély medret mosott az ép, egészséges önérzet az utána nyomuló, egy drámai helyzetekben dús élet folyamán meg-megdagadó uralomvágynak. Ezeket az elemeket a rövid, kissé széles arcz fölött emelkedő tág boltozatú koponyában higgadtan gondolkozó, józan, sőt talán rideg agy kormányozá a maga czéljai felé ... S ha jellemébe, melynek minden porczikája vas volt, csak egy-két elektront dob, ha szövetébe természetének, mely érdes, sőt erőszakosságra hajló volt, csak néhány szálat ereszt a Teremtő kéz a renaissance túlfinomult államférfiainak lelkiismeretlenségéből s cynikus önzéséből : a magyar történetkutató ma tán bámulattal, de melegség nélkül tekintene vissza Bocskay alakjára, mint Machiavelli hagyomány szerint való Principe-]ének turáni, brachykephal typusára. Az embert formáló Erő azonban jobbnak látta nemesebb érczeket keverni e kemény anyag közé. Azt a veleszületett, erős jogérzetet, mely a teljes öntudatra ébredettnek, az ifjúból férfiúvá *) Felolvastatott a M, Történelmi Társulatnak Bocskay István halála háromszázados emlékére 1906. decz. 20-án a M. Nemzeti Muzeum dísztermében tartott rendkívüli ülésén. SZÁZADOK, 1907. I. FÜZET. 1