Századok – 1907
Értekezések - PÓR ANTAL: Anjouk és Wittelsbachok - II. közl. 777
ANJOUK ÉS WITTELS В ЛСН OK. 789 igérte neki. Ellenben az új pápa, XI. Gergely, néhai VI. Kelemen pápa kis-öcscse, nagy jóakarója volt a császárnak és tényleg segített is rajta.1 ) Magyar- és Lengyelország egyesülése nagy befolyással volt Németország politikai hangulatára.2 ) Miközben Nagy Lajosnak, mint a császár legveszélyesebb ellenségének hatalma félelmetesen növekett, az ellenszenv Németországban mind hangosabban nyilatkozott a császár ellen. Ezt az ellenszenvet — mint tudjuk — a császár mértéktelen terjeszkedési vágya szította, mely immár Brandenburgot elnyeléssel fenyegette és Csehország határait Regensburgon és Nürnbergen túl szinte Thüringenig kiterjesztette.3 ) Nov. 5-én halt meg Kázmér lengyel király és már nov. 28-án szövetkeztek a bajor berezegek, a pfaltzi Ruprecht, a meisseni markoláb, a bambergi püspök, a nürnbergi porkoláb (barggraf) »támadóik« azaz a császár ellen.4) A bajor herczegek szövetkezésére, kik a császárt a bajor Lajos császár példájával indokolt terjeszkedésében korlátozni akarták, IV. Károly azzal felelt, hogy a sváb városokkal, a Wittelsbachok ellenségeivel lépett szövetségre.5 ) Ezenfölül megvette Fürstenberget, e jelentéktelen városkát az Odera melletti Frankfurt közelében ; a várost megerősítette, hidat veretett az Oderán, hogy legyen harczászati kiinduló és támpontja, a honnét Brandenburgot megtámadhassa, a mi a szomszéd fejedelmeket és urakat igen nyugtalanította.6 ) Megszerezte Mühlberget is az Elbe mellett, mely Fürstenberghez hasonló támpontúl kínálkozott. Erre Nassaui Gerlach, a mainzi érsek és választófejedelem is a császár-ellenes párthoz állott, mert ha a Luxemburgok Brandenburgot is elfoglalják, Csehországhoz egy második királyválasztó szavazati jogot nyernek s egyúttal akkora hatalommal rendelkeznek, mely a király-választást, a választófejedelmek e busás jövedelmi forrását nagyon megapasztja. Időközben a bajor herczegek új szövetségest nyertek Puch->) Regesta Imp. VIII. P. 127/c. 2) Steinherz, ki IV. Károly császár viszonyát Nagy Lajoshoz behatóan tárgyalja: Mittheilungen, IX. 582. 3) Veitmili Beness : Eodem tempore emit imperátor in terra advocatorum (Voigtland) versus Misnam (Meissen) et Turingiam (Thüringen) plura castra fortissima pro regno Boemie, et dilatatum est regnum et ampliatum ad omnes partes vehementer. ') Regesta Imp. VIII. Reg. 517. «) Regesta Imp. VIII. 4830—4845. 6) Veitmili Beness : De hoe facto conturbati sunt principes et potentes illarum partium valde.