Századok – 1907

Történeti irodalom - Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Ism. Zoványi Jenő 648

€64 TÖRTÉNETI IRODALOM. 664 Pál, de az ő könyvének czímében is csak pótlék az idézett pár szó, mert a valódi czím : »Egyenes ösvény« és 22 beszéd van benne, nem 23. (IV. 349.) Piscator »Rudimenta Oratoriae« czimű műve nem 1664-ben jelent meg Gyulafehérvár ott (IV. 357.), hanem 1645-ben. A kath. Mindszenty Gedeon pedig sohasem volt ref. egyházi író. (V. 190.) Hihetetlen, hogy a róm. kath. rendek önmagokat mondták volna »tolakodóknak.« (III. 61.) Azt a valóságnak meg nem felelő állítását pedig, hogy »a közerkölcsiség nem állott aránylag rosszabb lábon« (IV. 262.) a XVII. században a mainál, önmaga megczáfolja két lappal hátrább, mikor rettenetes képet fest a papok gonoszságáról, mely szerinte is »elég fényt vet az egész társadalom életére..« Azzal az állításával, hogy elődeitől eltérőleg »egyedül Mária Terézia volt az, ki önmaga czéltudatosan és szándékosan használt törvényellenes eszközöket. . . egyházunk elnyomására« (V. 3.), nehezen egyeztethető össze az a másik, a mely szerint 1716 után, de »később . . . közmeggyőződéssé válik, hogy az uralkodótól és csakis tőle személyesen remélhetnek, várhatnak jót, és így a bizalom mindjobban erősödött« ... (V. 14.) Tévedés, hogy a főconsistorium 1713-iki szervezetéből »csak a főkurátori ötös szám tartatott meg állandóan a mai napig« (V. 30.), mert akkor csak a püspökkel együtt voltak öten, míg most már hatan vannak vele. Tényleg hiányzik is a munkából annak a jelzése, hogy mikor szaporíttatott újra a számuk. Huszti Andrást »szerencsétlen jellemű« (V. 142.) embernek mondja, pedig valósággal szerencsétlen sorsú volt, mint áldozata a kálvinista orthodoxia fanati?musának. Az 1578-iki és 1580-iki unitárius zsinatokon megjelent lelkészek számáról szóló adatok hitelessége után kutatván, olyan érvvel próbálja bizonyítani az 1580-iki zsinatra való teljes számú megjelenésöket, a melyet talán inkább fel lehet hozni elmaradásuk indokolására. (V. 222.) Az ilyen hozzávetés, a mit azonnal le lehet rontani egy másik feltevéssel, nem elég ahoz, hogy apodiktikus kijelentések kövessék. Azt mondja, hogy a szilágy-szolnoki egyházmegye »a reformáczió után azonnal a mai tiszántúli ref. egyházkerület alkotó része gyanánt tűnik elő« (V. 243.) ; a mi teljesen valótlan, hiszen még lutheránus is volt előbb s a mai tiszántúli superintendentia különben sem alakult meg 1559 előtt. Hogy pedig a szebeni egyházmegye nem »tisztán administrativ szempontokból kerekíttetett ki« (helyesebben : alakíttatott meg), hanem személyi indokokból is, azt régen megírta P. Szathmáry Károly az enyedi collegium történetében. Félreértésből eredhet, hogy