Századok – 1907

Történeti irodalom - Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Ism. Révész Kálmán 555

TÖRTÉNETI IRODALOM. 555 tattak ki. De hogy ezt a föltevését a szerző miképen tudja megegyeztetni azzal, a mit maga is beismer, hogy t. i. a nőági öröklés a király- és dynastia-választás alakjában fogadtatott el, azt bajos megérteni. A másik megemlítésre méltó dolog az, hogy a szerző abból a körülményből, hogy az ország részéről kikötni kívánt különös feltételek a király részéről el nem fogadtattak, arra következtet, hogy a magyar trónöröklési törvények nélkülöznek minden szerző­dési momentumot, ennélfogva a trónöröklési jog Magyarországon is föltétlen joga az első szülöttnek. A kölcsönös alapszerződésről keletkezett magyar elmélet tehát, mely az 1867 : 12. törvény­czikkben is kifejezésre jut, alappal nem bír. És ebből azt a végső conclusiót vonja le, hogy az 1722 évi országgyűlés Magyarország uralkodó népét a király, sőt az egész ausztriai ház alattvalói­nak tekintette és az államot egészen patrimonialis szempontból fogta fel. Ennek az állításnak a bizonyítására azonban semmi bizo­nyítékot felhozni nem tud, ellene pedig nem egy bizonyítékot hoz fel, mikor kidomborítja, hogy az ország a szabad király­választás alakjában fogadta el a nőági trónöröklést, s a koronázást és az eskü letételét a király kötelességévé tette. Rendi fölfogás uralkodott ezen az országgyűlésen, az kétség­telen. De a magyar rendiséget a patrimonialis rendiséggel csak annak szabad összetéveszteni, a ki a magyar felfogást nem ismeri oly alaposan, mint épen Túrba Gusztáv. FERDINAND Y GÉZA. A magyarhoni protestáns egyház története. A művelt közönség szá­mára. Farkas József, Kovács Sándor és Pokoly József közreműkö­désével szerkesztette Zsilinszky Mihály. Budapest, 1907. Athenaeum kny. 8-r. 797 1. Számos melléklettel, szövegképpel és kézirat­hasonmással. Karácsonyi János Magyarország egyháztörténete czímű mun­káját négy hónappal ezelőtt ugyanitt ismertetvén.1 ) azt a szó szoros értelmében hézagpótlónak mondottam. Ez a jelző a leg­teljesebb mértékben megilleti a Zsilinszky Mihály által szerkesz­tett magyar protestáns egyháztörténetet is, melyet ez alkalom­mal kívánok ismertetni. Debreczeni Ember Pál, Bod Péter, Tóth Ferencz, Bauhofer György munkái már régóta elavultak, mert a mult század hetvenes éveitől fogva szépen fellendült levéltári kutatások s az ezek alap­ján létrejött monographia-irodalom az új adatok óriási tömegét ') Századok, 1907. 169. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents