Századok – 1907
Történeti irodalom - Veress Endre: Carrillo Alfonz jezsuita atya levelezései és iratai 1591–1618. Ism. Márki Sándor 546
549 TÖRTÉNETI IRODALOM. nyoknak élhessen. 1611-ben toledoi provinciális lett. Mint ilyen, gyakran fölkereste a madridi udvart, hogy közbenjárjon Báthory Zsigmondért, kit a császári udvar tizennégy hónapig tartott fogva a prágai Hradsinban, és javaitól megfosztva bocsátott szabadon. Carrillo 1616 jan. 26-án a jezsuita-rend generálisának spanyolországi assistense lett s így Rómába költözött ; de Sienában már 1618 nov. 10-én elhunyt. Veress Endre rokonszenvvel viseltetik a vallásos, buzgó, szerény, önzetlen és kötelességeit szigorúan teljesítő pap iránt, ki Erdély függetlenségét a római szent birodalom császárjának kezessége mellett oly sikertelenül akarta biztosítani. Nem volt a fejedelemnek rossz szelleme, mint sokáig hitték ; sőt az utóbbi években a fejedelem nem is hallgatott reá ; mert talán rájött, hogy nem olyan jeles diplomata, mint a milyennek eleinte képzelte. Maga Carrillo csalódottnak érezte magát Zsigmonddal és Rudolffal szemben egyaránt ; amazt elhatározásában férfiasabbnak, emezt őszintébbnek szerette volna látni. Egyházi bírálói, pl. Takács Gedeon (Religio, 1907. 149. 1.) és Bunea Ágoston (Revista politicä sí literara, 1907. 156. 1.) azt a tárgyiasságot dicsérik, melylyel Veress Endre protestáns létére egy jezsuitáról ír. Jorga Miklós, a bukaresti egyetem tanára (Neamul Romanesc, 1906. 297. 1.) a »Monumenta Hungáriáé Historica« legkiválóbb kötetének nevezi Veress Carrilloját. Ügy találja, hogy Veressnek teljes hivatottsága van ilyen munkára s hogy anyagát Európában majdnem páratlan szorgalommal gyűjtötte egybe. Figyelmet érdemlő dicséret olyan történettudóstól, ki maga is közei harmincz kötet oklevelet adott ki. Különösen dicséri azért, hogy az elképzelhető legnagyobb gondossággal közölte Speciano nuntius leveleit, a miknek olvasásával ő maga nem igen tudott boldogulni. Veress Carrilloja az akadémiai Történelmi Emlékeknek mindenesetre egyik legértékesebb kötete s az oklevelek közlésében nálunk haladást jelent. Meglátszik rajta, hogy a közlő ismeri a modern diplomatika minden követelményét, a mivel különösen a vatikáni levéltár páratlan diplomatikai könyvtárában bőséges alkalma is volt megismerkedni. Közléseiben egészben véve a német historikusok 1895 évi frankfurti harmadik gyűlésének megállapodásait követi, a miket nálunk Thallóczy is elfogadott Magyarország melléktartományainak Oklevéltárában. Az okleveleket tehát nem írta át, hanem minden sajátságuk meghagyásával közölte ; és pedig a kiválóbb történeti alakok sajátkezű leveleit teljesen betű szerint. A szembetűnő toll- és írás-hibákat több helyütt mégis kijavította ; a nagyobb hibákra jegyzetekben figyelmezteti a kutatókat. Az iratok helyesírását egységesen át-