Századok – 1907

Tárcza - Értekezések az 1904/905 évi iskolai Értesítőkben - 183

184 TÁRCZA. KLAUBEB FRIGYES : Kovács Pál és a novella. (Munkácsi áll. főgymn. Ért. 5—23. 11.) -— Kovács Pál a Kisfaludy Károly iskolájának kedvelt alakja, novella-irodalmunk úttörője, ki a Kisfaludytól és Fáytól tört ösvényen haladt ugyan, de mestereit felülmúlta. Kisfaludyt novelláinak művészibb szerkezetével, Fáyt pedig előadásának könnyebb és élvezhetőbb hangjával s elbeszélése természetes módjával. 1828-ban jelent meg első novellája s ettől kezdve nagy szeretettel művelte a magyar költészet ezen új ágát. Novelláit a harminczas és negyvenes években igen szívesen olvasták, sőt — mint Jókai írja — »nemcsak olvasták, hanem sokan még könyv nélkül is tudták s egyes helyeit minden művelt egyén képes volt idézni.« Kovács novelláinak száma csaknem ötven ; a novellák víg és komoly tárgyúak ; egy részöket az értekező tartalmilag is ismerteti. BAUSZ TEODORIK : Tóth Lőrincz. (Komáromi szent Benedek-r. gymn. Ért. 3—39. 11.) — Tóth Lőrincz költői munkásságának javarésze a drámaírásra esik ; már értekezései is mutatják, mily nagy jelentőséget tulajdonít a drámaírásnak. Felfogása szerint a játékszín a nemzeti élet előmozdítója s »a nemzeti nyelv terjesztése és művelése által a nemzet fenmaradásának egyik palladiuma.« A drámaírásban Vörösmarty követője, s miként mestere, úgy ő is elsősorban a költői nyelvre, de később, Hugo Viktor befolyása alatt, a színi hatásra is törekedett ; mivel azonban nem ismerte a színpadi hatás eszközeit s hiányzott nála az ehez szükséges technikai ügyesség is, drámái vagy egyáltalában színre sem kerültek, vagy csak rövid életűek voltak. Ilyenek pl. az Átok, Ekebontó Borbála, Az atyátlan, Hunyadi László stb. Vannak azonfelül lyrai és elbeszélő költeményei is, melyek azonban inkább formai kiválóságuknál fogva keltik fel figyelmünket ; szatírái, melyekben a társadalmi élet ferdeségeit finom gúnynyal csipkedi, s végűi jogi munkái, melyeknek jelentősége főleg a magyar jogi műnyelv kifejlesztésében áll. BODOR ALADÁR : Az Ember tragédiája, mint az egyén tragédiája. (Pápai ev. ref. főisk. Ért. 31—76. 11.) — Az Ember tragédiájában nem az emberiség dramatizált történetét, hanem az általános örök emberi egyéniségnek a maga lelki szervezetéből eredő benső tragédiáját látja, melyet minden egyén külön-külön átélhet, ha saját életén végigtekint, keresve léte czélját. Mindenki lelkében megvan a soha meg nem szüntethető ellentét ész és szív között. A szív érzi az önczélúságot, követelve reményli a halhatatlanságot, hiszi Isten jóságát s a szabadakaratot ; az ész ellenben (Lucifer személyében) mindezt világosan megczáfolja. A lelkünket alkotó ezen két ellentétnek benső megküzdése van megírva az Ember tragédiájában. A szerző ezen alapgondolatának megfelelően igyekszik az egyes