Századok – 1907

Értekezések - SÖRÖS PONGRÁCZ: Zermegh János és munkája - I. közl. 97

104 SÖRÖS PONGRÁ< Z. harczoknak, melyek közben-közben akkora szenvedélylyel foly­tak, hogy Zermegh nem ok nélkül mondhatta, hogy a két ellen­fél a töröknél is vadabb egymással szemben. Miután, panaszolja, két részre szakadt az ország, rettenetes és kárhozatos zavarok színhelye lón, a melyeket, azt hiszi, csak a gonosz lelkek tá­maszthattak. János hívei a Ferdinándhoz szítókat németeknek, ezek amazokat törököknek nevezik. Kölcsönösen gyilkolják egy­mást, kirabolják a falvakat, elpusztítják a földeket ; oly féktelen vadsággal támadnak egymásra, hogy sehol biztos utat, nyugal­mat adó lakást nem találni. Akkora már a két párt gyűlölködése, hogy a török, a keresztyénségnek ez az állandó ellensége, szelí­debben viselkedik a magyarokkal, mint ezek egymással szemben.1 ) A mind élesebbé váló ellentét a szlavóniai területen is mutatkozik, a hol Erdődy Simon keservesen nyögi Pekry Lajos fegyvereit, a ki leveri a püspök seregeit, végig dúlja, nyomor­gatja birtokait. Nem látván más utat, mely e folytonos vesze­delemből kivezesse, alkudozást kezd Katzianerrel, Ferdinánd fővezérével,2 ) mely előkészítette későbbi (1535) elhatározását, hogy János hűségétől elpártol.a ) Nem politikai meggyőződés, nem a püspök ingadozása vezette Zermeghet, hanem a békésebb hely után való vágyako­zás, midőn Erdődy alkudozásainak kezdetén elhagyta ennek szolgálatát s a János-párti fej érvári prépostnak, Yárallyai Sza­niszlónak íródeákja lett. 1530 őszén már a prépost környezetében van,4) kinek csakhamar kedvelt embere lesz. Sikerült neki mindjárt szolgálata elején oly ügybuzgóságot, odaadó szolgálatkészséget tanúsítania, mely fölötte alkalmas volt rá, hogy Yárallyai jóindulatát megnyerje. Epen ezen idő­tájban történt, hogy János király, seregeinek jelentékeny részét —- Nádasdy Tamás, Szerecseny János és Kápolnay Ferencz vezetése alatt — a tőle elpártolt Török Bálint várának, Sziget­várnak ostromára küldötte. A budai őrségnek ezen megfogyat­kozása alatt Ferdinánd hadi vezére Rogendorff, 1530 október 31-én ostrom alá fogta Budát, melyet az előző év őszén a szul­tán ismét János kezébe adott. János királynak e veszedelmes helyzetben nagyon szüksége volt Szigetvár alá küldött embe­reire. Leveleket küldött tehát hozzájuk s ezek átadásával, kézhez juttatásával Várallyai Szaniszlót bízta meg, meghagyván neki, hogy levelét külön-külön mindegyik főemberének kezéhez l) Zermegh id. m. 401. 1. >) Katona : Hist. Crit. XX. 571. s köv. 11. 3) Óváry id. m. II. 65 1. *) Zermegh id. m. 402. 1. Istvánffy : Vita auctoris. V. ö. Podhradszky : Zermegh János élete. Tudománytár, 1839. 237. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents