Századok – 1906

Történeti irodalom - Besskó József: A honfoglaló magyar nemzet lovairól. Ism. –i –gy 949

950 TÖRTÉNETI IRODALOM. is alacsony, mozgékonyabb individuum lehetett. Erre mutat az is, hogy gazdájával együtt volt eltemetve, a ki megbecsültt s nyereg alatt használta. Az ó-budai lókoponya kevert fajtát mutat, mely a keleti és nyugati typusból állott elő, mert vegyesen vannak benne mind a kettőnek sajátságai. Szerzőnk szerint — mivel régi római telepről származik — nem magyar, hanem inkább római csataló koponyája lehet, a mit megerősít az, hogy rajta a római had­sereg lovait jellemző formák kiválóan érvényesülnek. A honfoglaláskori magyar ló-faj közelebbi rokonságát ki­deríteni csak a koponyák tüzetesebb elemzése és összehasonlí­tása útján lesz lehetséges. A szerző megjelölte azt az irányt, a melyben a kutatásnak haladni kell ; ennek alapján egy követ­kező értekezésben, mint vizsgálatai második önálló részében, a magyar ló-koponyák tüzetes craniometriai elemzését és a magyar ló rokonságának meghatározását fogja megkísérlem.

Next

/
Thumbnails
Contents