Századok – 1906

Tárcza - Géresi Kálmán: A lőcsei új könyvtár 666

TÁRCZA. A LŐCSEI ÚJ KÖNYVTÁR. A lőcsei ág. ev. templom két karzatán és az ugyanott levő kis levéltári szobában voltak minden rendezés nélkül évtizedek óta elhelyezve azon könyvek, melyek a régibb, most már meg­szűnt lőcsei ágostai felekezeti középiskola és az evangelikus egy­ház tulajdonát képezték. Mintegy huszonhat évvel ezelőtt jött Lőcsére lakni egy nyugalomba vonult katonai törzsorvos, dr. Weszter Lajos. Tős­gyökeres lőcsei származású, sok tekintetben különcz, de magas és nemes gondolkozású férfiú, ki ezen könyveket lankadást nem ismerő bámulatos kitartással, nagyrészt a huszonnégy évig tartó munka közben megszerzett alapos bibliographiai ismeretekkel ren­dezte. Kezdetben csupán az egyháza és a tudomány iránt való szeretet lelkesítette, de munka közben megszerette a könyveket, és megszerette szűkebb hazájának, a Szepességnek művelődéstör­téneti múltját s talán jövendőjét is. A rendezés és katalogizálás munkáján kívül éveken keresz­tül bejárta Lőcse minden házát, padlását ; utána kutatott a köny­veknek és okiratoknak, elkérte azokat a tulajdonosoktól és össze­hordta a templomba. Gondja kiterjedt a szomszéd falvakra is ; gyűjtött mindent : könyvet, kéziratot, régit és újabbat, tekintet nélkül a tartalomra vagy arra, hogy megvan-e már az illető könyv a könyvtárban. Az a csodálatos lelkesedés, melylyel az ügyet felkarolta, a reg­geltől estig tartó magános munka, melyet a templomban végzett, sokak érdeklődését felkeltette. Lelkes szószólóját és önfeláldozó munkását látták a teljesen önzetlenül fáradozó férfiúban a magyar, különösen a szepességi érdekeknek. Ajándékoztak sokan, majdnem minden régibb szepességi és lőcsei család. Ezek közt név sze­rint meg kell említenünk Okolicsányi-Zsedénvi Ede urat, ki mint

Next

/
Thumbnails
Contents