Századok – 1906

Történeti irodalom - Schulte; Aloys: Die Fugger in Rom. 1495–1523. Ism. D. S. 655

«659 TÖRTÉNETI . IRODALOM. kérését is támogatták. A curia nagy pénzemberei : Pucci és Arméllini, hasonló eszközök alkalmazását követelték a pápától. X. Leo ugyan visszariadt ettől, de nem térhetett ki előle. Ezzel azonban a búcsú hitelét is aláásta s az egyházat is veszedelembe sodorta. A búcsúk ebben az időben már nem fizették ki magukat. Nemcsak Brandenburgi Albrecht nem jutott hozzá a pénzéhez, így jártak X. Leo idejében a többiek is, kik búcsuhirdetésre engedélyt kaptak. Schulte kimutatja, hogy financziális szempontból már ekkor elbuktak a búcsúk. Hirdetésük is sok költséggel járt, mert mind több ember kívánt magának részt belőle s az elszámolásnál a búcsú tulajdonképeni hirdetője többnyire rosszúl járt. Schulte a búcsúval összefüggő személyes kérdésekre is kitér. X. Leot felmenti a vád alól, mintha ő lett volna a reformáczió közvetlen előzményeinek értelmi szerzője. Annál élesebben itéli el Puccit és Armellinit, a kik a pénzszerzésnek semmiféle módjától sem riadtak vissza. A Fuggerekről, különösen Jakabról azonban — csodálatosképen —- a legnagyobb elragadtatással ír. A mit rossz néven vesz amazoknak, azt a bankárcsaládnak valósággal érdemül tudja be. Luther és Hutten erős ítéleteit túlzottaknak mondja s a mai kor szemével megbámulja azt a széleskörű és nagyszabású üzletet, melyet a Euggerek alapítottak. A mai kapitalistikus gazdálkodás korában a Fuggerekben általában csak ennek a gazdálkodásnak az úttörőit látják, és figyelmen kívül hagyják, hogy a mit a Fuggerek tettek, az annak a kornak erkölcsi felfogásába sokkal inkább beleütközött, mint maga a bűcsu. És hogy a búcsú német területen annyira elfajult, annak is a Fuggerek voltak az okai, a kik saját üzleti érdekeikért, hogy a bűcsuengedélyeket monopolizálhassák, a pápai jutalékot 33 3 százalékról 50 százalékra emelték. Most már a búcsú hirdetőjének is minden eszközt elő kellett vennie, hogy a jövedelmet fokozza, de ezáltal annyi ember jutott a búcsuhirdetéssel valami viszonyba és annyian dézsmálták meg annak jövedelmét, hogy a viszonyok napról napra rosszabbak lettek, ellenzéket támasztottak, majd közvetlenül előidézték a germán világ elszakadását a római egyháztól. A tárgy iránti szeretetnek azonban nem szabad oly túltengőnek lenni, hogy annak kedvéért az író igazságtalan ítéletre ragadtassa magát. A Pucci, Armellini — Fugger-féle párhuzam annál feltűnőbb, mert Schulte különben igen higgadtan itél. Nagy alapossággal készült művét érdeklődéssel olvashatja a magyar közönség is, mert sok magyar vonatkozás van benne. D. S.