Századok – 1906

Értekezések - KÁLLAY UBUL: Kutatások IV. László korára - I. közl. 41

44 KÁLLAY TJBUL. 7-én Biliácson keltez.1 ) — b) V- István ápr. 28-án Bocsárd­hidán (Abaújvár-megyében) tartózkodik.2 ) — c) IV. Béla jun. 30-án bizonyos zagorjai,3 ) aug. 3-án gerzenczei,*) aug. 25-én esztergomi,5 ) okt. 13-án honti földekről,6 ) okt. 14-ike előtt (kelet nélkül) turóczi és liptai birtokokról,7 ) okt. 14-ike után pedig (szintén kelet nélkül) nyitrai földekről rendelkezik.8 ) — d) Lampert egri püspök okt. 20-án mint uráról és királyáról csalc Istvánról beszél: »domini nostri regis Stephani.«9) e) IV. Béla okt. 27-én egy turóczi birtokról intézkedik. 10 ) f) Lőrincz országbíró nov. 25-én Pozsonyban itél.1 1 ) Ezen adatokból következtethetjük, hogy IV. Béla még aug. 3-án is valahol Magyarország délnyugati részében, talán Somogyban tartózkodott, míg október havában már észak­nyugati Magyarországon, tehát nem messze onnan, a hol »ősz felé a seregek Pozsony táján szemben álltak.« 1 2 ) Okt. 20-án pedig a viszony atya és fiu között legalább is nagyon feszült lehetett. Lampert püspök Béla királyt fel sem említi, az ő ura és királya csak István. Lőrincz országbíró nov. 25-iki pozsonyi Ítélete meg arra mutat, hogy Béla udvara nov. 25-én és 25-ike körül Pozsonyban tartózkodott, tehát a két király közt kötött pozsonyi békét erre az időtájra, a viszályt magát pedig október­november hónapokra kell tennünk, a mit megerősít az is, hogy István decz. 5-én a »nuper« kötött pozsonyi békéről beszél.13 ) Mi lágyíthatta meg Istvánt annyira, mi bírhatta Bélát engedékenységre, mi okozta a gyors, váratlan kibékülést? István természetéből alig magyarázhatjuk. De lélektanilag szépen meg­fejthetné a kérdést az atyai és nagyatyai szeretet, mely László herczeg születésének örömhírére szívok jégkérgét megolvasztá. 1) Knauz : Monum. eccl. Strigon. I. 470. 1. 2) Katona : Hist. Crit. VI. 354. 1. — Fejér id. m. IV. 3. 67. 1. Wenzel id. m. III. 24. 1. 3) Wenzel id. m. III. 16—17. 11. ') Hazai Okmt. VII. 81. 1. 6) Schier : Memoria provinciáé hung. Aug. 99. — Fejér id. m. IV. 3. 91. 1. —• Knauz id. m. I. 483. 1. •) Fejér id. m. IV. 3. 63. 1. ') Fejér id. m. IV. 3. 57. 59. 64. 65. 66. 11. — Hazai Okmt. VII. 83. 1. — Történelmi Tár, 1902. 31. 34. 50. 218. 219. 226. 11. — U. o. 1904. 81. 82. 11. — Liptói és turóczi Reg. 34. 36. 58. 84. 85. 92. 11. 8) Wenzel id. m. VIII. 22. 1. ") Fejér id. m. IV. 3. 96. 1. ">) U. o. 64. 1. - Tört. Tár, 1902. 199. 1. — Liptói és turóczi Reg. 65. 1. Tört. Tár, 1904. 81. 1. ") Wenzel id. m. III. 32. 1. ,s ) Pauler id. m. II. 249. 1. 13) Fejér id. m. IV. 3. 69. 1. — Knauz id. m. I. 476. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents