Századok – 1906

Történeti irodalom - Melich János: Szláv jövevény-szavaink. I. köt. Ism. Karácsonyi János 451

452 TÖRTÉNETI IRODALOM. jelentéstani szempontból is, még inkább követeli a szláv nyelveknek, különösen pedig az egyházi szláv nyelvnek története és fejlődése. Történeti fejlődésükben kell megfigyelni a szavakat, hogy meg lehessen állapítani, mikor és melyik szláv néptől vette át a magyar azokat. így pl. rendkívül bő és részletes összehasonlítás alapján bizonyítja be a szerző azt, hogy az a malaszt (miioszt) szó, melyet a magyar oly régen, mindjárt kezdetben kölcsön vett, előfordul ugyan az összes szláv nyelvekben, de a görög-keleti vallású szlávoknál nem azt jelenti, a mit a magyarban, nem a léleknek adott természet fölötti erőt vagy állapotot, hanem az irgalmat, bocsánatot. (Goszpodi pomiluj = Uram irgalmazz !) Az összes görögkeleti szláv bibliafordításokban, imádságos könyvekben mindenütt blagodet, blagodat áll ott, a hol a magyar bibliafordítások a malaszt szóval élnek. Hogy az egyházi szláv nyelv történeti fejlődését világossá tegye, előadja a szerző, mit vallanak maguk a szláv nyelvemlékek és a bírálatilag megállapított adatok Cyrillnek és Methódnak nyelvészeti működéséről, mert tudvalevőleg az egyházi szláv nyelv keletkezését eddigelé egészen nekik tulajdonították. Cyrill és Method nem fordították le az egész szentírást szláv nyelvre, hanem csak azon evangéliumi szakaszokat és az apostolok leveleinek azon részeit, melyekre az istentisztelet végzésénél szükségük volt. Ezeket is, hazánk területén tartózkodván, némileg átalakították s az itt lakó pannon-szlovén nép nyelvéhez idomították. A zsoltárok fordításával 861-re, midőn a régi Morvaországba kellett jönniök, még épen nem voltak készen. Azok egy részét tehát Cyrill itt hazánk területén ültette át szláv nyelvre latin s nem görög fordításból. Hasonlóképen az Euchologium nevű imádságos könyv fordítása is részben hazánkban latinból történt. Ezeket a fordításokat azután folytatták, s előbb glagolita, utóbb Cyrill betűkkel másolgatták az ő tanítványaik Bolgárországban, majd Szerb- és Oroszországban. így azután más és más szerkesztésű szláv nyelvemlékek keletkeztek. Ezeket a szerző részletesen ismerteti (44—79. 11.) s eredményűi kimondja, hogy az egyházi szláv nyelv fejlődésének négy fokozata volt : a) az ó-bolgár fordítás, b) a pannon-morva fordítás, c) a X-ik századbeli s már cyrillbetükkel írt új-bolgár szerkesztés, d) megállapodott, de azért lassan néhány helyi hátterű, horvát, szerb, közép-bolgár és orosz sajátságot felvevő egyházi szláv nyelv. Ezután áttér a szerző a közkeletű és kétségtelenül szláv eredetű szavak részletes vizsgálatára. Hosszas és pontos megokolással (85 —178. 11.) bizonyítja s térképeken is feltünteti,