Századok – 1906
Értekezések - ŠUFFLAY MILÁN: Az idéző pecsét a szláv források világánál 293
AZ IDÉZŐ PECSÉT A SZLÁV FORRÁSOK VILÁGÁNÁL. 301 csoportosítása végett tette; reális alapja nincsen, mert mindkét esetben e jelvényekben lappang ugyanaz a mozdító alapeszme : egy bizonyos személy, család vagy annak tulajdonjoga iránt való minden kétség kizárása.2 5 ) Ezzel ismét közelebb vagyunk egy lépéssel a rejtély megoldásához, a szláv jelvények általunk nyomozott mivoltának felderítéséhez. A billogok (bôlêgi.) bizonyos családot, személyt 2ti ) ismertető jelvények voltak, melyek legrégibb alakjára nézve nincs okunk föltenni, hogy egy családnál vagy személynél a különböző használat szerint megváltozott volna. Az ősi billogban tehát még teljesen össze van fonódva a későbbi czímer és pecsét jellege a határokat jelölő jelvényekkel, sőt a szóbeli hirdetést, parancsot helyettesítő eszközökkel.2 7 ) Benne erős képességek lappanganak, hogy idegen ä5) A tulajdonjegyekről olv. Sebestyén Gyula : Rovás és rovásírás. Ethnographia, 1903. 273 és köv. 11. 2e ) Szépen illusztrálja ezt egy 1441-iki raguzai oklevél, melyben a raguzaiak kötelezik magukat, hogy »annak, a ki György despota úr levelét, melyen az ő bélyegével ellátott pecsétje van, elhozza, adják át a mit ő a levélben követel.« (tko donese list od vise reíenoga gospodina despota Gjura s peêatju s njegovim bêlêgomi.... da mu se (lade, säo bude pisavati.) Miklosich : Monum. Serbica, 409. 1. 2') Ez utóbbi sajátságra mutat már a billoggal való idézés. De hogy ez tényleg csak specialis, kiváló neme a sokféle izenetküldésnek, hogy a billog, vagy később ezt helyettesítő pecsét másféle hirdetéseknél is használtatott, erre nézve két példát hozhatok fel, mely egymás mellett minden kétséget kizáró bizonyítékul szolgál. — Dobsinslcy Pál leírván a tótoknál dívó szokásokat (Prostonárodnie obycaje. povery a hry slovenské. Turócz-Szentmárton, 1880. 76. 1.) ezt mondja: »S ha azt akarja a községi bíró (richtár), hogy a község azonnal összegyülekezzék, kosibát küld faluszerte. A kosiba természetes, görbe vagy meggörbült fa . . . Minden szomszéd köteles a kosibával a másik szomszédjához szaladni, hogy a kosiba hamarosan az egész falut befussa. Hasonlóképen mikor a bíró tudomásúl akarja adni a maga parancsát, ennek a parancsnak írott példányát (otpis rozkazu) csatolja a kosibához.« —A másik példát Schwartner Márton magyar fordítója, Perger János munkájából (Bevezetés a diplomatikába. Best, 1821. 96. 1.) merítem. Perger foglalkozván a pecsétküldés kérdésével, a Jászságban, nevezetesen Jászberényben dívó szokásról tesz említést, mely szerint ott »valamely közönséges dolognak hírül adása, vagyis végbevitele, minden embernek a bíró által kinyomott s a polgár vagyis a kisbíró által kinek-kinek kezéhez adandó pecsétjegy mellett szokott megtörténni.« (V. ö. Hornyik id. m. 51. 1.) — Első pilla: natra világos, hogy a két példa csak két esete ugyanannak a szokásnak ; a különbség a kettő között az, hogy Jászberényben már pecsétjegy lépett az ősi jelvény helyére, melynek közvetetlen maradványát tartotta fen a tót kosiba. Mert tényleg csak maradvány ez a tót fácska ; az ősi jel-
