Századok – 1905

Értekezések - BLEYER JAKAB: A magyar hun-monda germán elemei - IV. befejező közl. 902

A MAGYAK HÜN-MONDA GERMAN" EI.EMEI. 927 niában a magyarokhoz való csatlakozásáról szóló elbeszélés is. Az oláhokról és a rovásírásról szóló tudósítást természetesen maga a krónikaíró vette fel a mondai előadásba. A hunoktól való származás hite mélyen gyökerezett a székelység tudatában, még akkor is, mikor maga a monda már rég kihalt; és manapság is csak kelletlenül tudnak róla a székelyek letenni. A skeptikus Anonymus sem tudta magát a néphit hatása alól kivonni : »Siculi, qui primo erant populi Athyle regis.« i) A székelységnek ebből a SZÍVÓS hitéből, valamint abból, a mit a monda róla a hunokkal összefüggésben elmond, kétségtelenül következik, hogy a székelyeknek kellett a hunmonda legbuzgóbb mívelőinek lenniök, és hogy a hunokhoz minden más magyar törzsnél közelebbi viszonyban állóknak kellett magukat tartaniok. Hogy mi szolgálhatott ennek a felfogásnak alapúi, az homályos és valószínűleg majd csak akkor fejthető meg, ha az egész székely-problema végérvényes és egész terjedelmében való megoldást nyert, Karácsonyinak talán sikerült a székelyek nevét megfejteni, de ez a megfejtés még nem teljes és minden részletére kiterjedő megoldása a kérdésnek. Magából a hun-krónikából a kérdés bizonyára nem fejthető meg, de nem tekinthető kielégítőnek az olyan megoldás sem, melyet a hun-krónika ellenére kísérelnek meg. A hun-históriának a székelyekről szóló elbeszélése kétségkívül a szájhagyományból származik és se;nmiesetre sem a krónikásnak tudákosan összetákolt meséje. Ép ezért a székely-problema végleges megoldásának a hun-monda ezen részét is okvetetlenül meg kell fejtenie. Mert a valódi monda, ha talán félre is értett vagy félre is magyarázott, de mindig mély történeti vonatkozáliogy egy »Czigla« nevű dombcsoportra mutatott rá Maros-Torda megyében, Bánd, Ménes és Bazéd vidékén. Abban azonban Karácsonyi mindenesetre téved, mikor azt állítja, hogy a székelyek letelepüléséről és a magyarokhoz csatlakozásáról szóló elbeszélést maga a krónikás költötte, és pedig a tatárjárás némely epizódja alapján. Ez az elbeszélés kétségkívül magából a mondából származik, és nem lehetetlen, a mire Domanovszky Sándor figyelmeztet bennünket, hogy itt bizonyos összefüggés van a hunok egy részének Dácziában való letelepedésével, melyről Jordanes (Getica, L. fej.) értesít, és pedig közvetlenül a Hernac-ról szóló elbeszélés után : »Hernac quoque iunior Attiláé filius cum suis in extrema minoris Scythiae sedes delegit. Emnetzur et Vitzindur consanguinei eius in Dacia ripense Vto et Hisco Almoque potiti sunt, multique Hunnorum passim proruentes tune se in Bomana dediderunt, e quibus nunc usque Sacromontisi et Eossatisii dicuntur.« Ebben az esetben ez az elbeszélés természetesen eredetileg a pannóniai hagyományba tartoznék és csak később vitte volna át a magyarság a székelyek törzsére és fejlesztette volna tovább. ') Cap. 50.